Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

ügyetlen fordulattal megkerült: „Babits, mint azt, annak idején megírtuk, egy évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett és egy a konstantinápolyi egyetemen előadó német orvosprofesszor, az ilyen betegségek világhírű specialistája rendkívül komplikált és veszedelmes műtétet végzett rajta."

50 Ez már 1939. április elején volt. A húsvétot Babits Székszárdon töltötte, — ez volt utolsó látogatása. Sajnos, egyetlen tanú, egyetlen közelebbi adat sem beszél a búcsúzó Babitsról. Csak a képzeletet hívhatjuk segítségül: a halálos beteg költő még egyszer végigtekint a kedves tájon, ifjúkori versek s élete legnagyobb vállalkozása, a Halálfiai színterén, ahogy Goethe búcsúzott a Gickel• hahnon utolsó születésnapján Thüringiától, az élettől. Goethe megrendült búcsújának minden pillanatát ismerjük, Babits utolsó szekszárdi napjainak nem volt tanúja. Valószínűleg feleségével volt a városban, de ez sem biztos. Szekszárdra ezután még két hír érkezett a nagybetegről: A Tudományos Akadémia tagja lett s Dante-fordításáért megkapta a San Remo-díjat. A város képviselőtestülete — életében egyszer — határozatot is hozott, hogy Szekszárd juttassa el jókívánságait Babitshoz ebből az alkalomból. S még egy rövid tudósítás számol be az akadémiai székfoglalóról, ahol azonban meg sem tudott jelenni. Helyette felesége volt ott, székfoglalóját pedig Rédey Tivadar olvasta fel. A hű barát, akinek fiatalkori verseit Babits juttatta el Szekszárdra, most „a beceg Babits Mihály üzenetét tolmácsolta az Akadémiának, amelyben hálás szavakkal mond köszönetet levelező taggá választásáért, sajnálkozását fejezi ki, hogy betegsége miatt nem személyesen mutatja be székfoglalóját, és ígéretet tesz, hogy további munkásságában is méltó akar maradni ahhoz a megtiszteltetéshez, amely taggá választásával érte."

01 Babitsról ezután már csak egy hír jut el Szekszárdra. Halálhíre. Babits halála 1941. augusztus 4-én halt meg. Felpillantottam az órára, negyed egy múlt. Tehát öt vagy hat perccel éjfél előtt halhatott meg, hétfőn, augusztus 4-én" — írja Illyés Gyula.

1 A Tolnamegyei Üjság, amely hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg, csak augusztus 9-én, szombaton tudta közölni a gyászhírt, nyilván a vidéki nyomdaviszonyok miatt. Valószínűleg a szerkesztő, Blázsik Ferenc írta a jelzés nélküli beszámolót, s ő is tördelte a lapot, az első oldalon gyászkeretben Babits nevével. Egész évben egyetlen sort sem írtak Babits betegségéről, most azonban mintha nemcsak ezt, hanem évtizedek mulasztását igyekeztek volna jóvátenni, midőn — a vidéki újságírás stílusában ugyan — „az egyetemes Európának is egyik legfényesebb irodalmi géniuszáról" emlékeztek meg. Idézzük hosszabban a cikket, amelyből igazi fájdalom szói: „Minden kultúrált magyar ember mélységes fájdalommal vette tudomásul a lesújtó hírt, hogy dr. szentistváni Babits Mihály hétfőről keddre virradó éjjel 12 órakor 58 éves korában Budapesten a Siesta Szanatóriumban meghalt. Bár évek óta tartó súlyos betegsége köztudomású, elmúlásának híre mégis váratlanul érte a magyar szellemi életet. Hiszen vele nemcsak Magyarországnak, hanem az egyetemes Európának is egyik legfényesebb géniusza távozott el az élők sorából. A mai kor talán nem is tudja felmérni, hogy milyen szomorú, nagy veszteség érte Babits halálával a magyar alkotó szellem és a magyar művelődés templomát. Az ő rendkívüli nagyságát csak az irodalomtörténet lesz hivatva való értékű