Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Á „nehezen lelkesülő város", ahogy Török Sophie írta, csak a dicsőség­ből akart osztozni, ahogy 1928. október 24-i, a Zeneművészeti Főiskola nagy­termében rendezett estje alkalmából is, melyről így emlékezik meg az egykorú riporter: „Karinthy Frigyes tartotta a bevezető beszédet, melyben i^endkívül meleg és elismerő szavakkal méltatta Babits Mihály költészetét. Utána Holló Klára korhű öltözékben a szerző pár költeményét adta elő zongorakísérettel, kellemesen és bájosan. Odry Árpád és Péchy Blanka frenetikus tapssal, hatással szavalták a költő legszebb költeményeit. Nagy érdeklődés kísérte a szerző Laodameia című klasszikus tragédiájának színrehozatalát, melynek zenéjét Kosa György kiváló tehetségű zeneművészünk szerzetté, és az előadásban mad­rigal-kar működött közre. A műsorban szerepeltek még Varsányi Irén szava­lattal és Antal Károly fiatal baritonista szép énekszámmal. Ascher Oszkár Budapest legelsőbb szavalóművésze Babits legnehezebb költeményeit szavalta. Végül Mirkovszky Mária Holló Klára szavalata mellett adott elő pantomim táncokat. A szerző az előadás végeztével egy új költeményben áldozott, a közön­ség pedig a szavalás alatt állva hódolt a nagy tragika, Jászai Mari emlékének; majd egy igen szép jellegzetes új költeményét adta élő. A nagyszámú és elő­kelő közönség teljesen betöltötte a zeneiskola nagytermét és kitörő lelkesedéssel üdvözölte a költőt és a közreműködő művészeket. Igaz örömmel regisztráljuk városunk szülöttének nagy sikerét, melyhez őszintén gratulálunk." 11 Az akadozó, nehézkes fogalmazás ellenére is feltűnik a jólértesültség, ami azt mutatja, hogy Babitsot számon tartották, életének eseményeiről tudtak, jól­lehet másfél év után ez volt az első híradás róla Szekszárdon. 1927 januárjában követte az újabb, amikor Babitsék szekszárdi látogatásáról számol be az újság. Üjtátrafüredről érkeztek, miután elkészült a Halálfiai, „amelynek története a régi Szekszárd társadalmi világában játszik" 12 A regényről sem ekkor, sem később nem jelent meg Szekszárdon méltatás, s a lap csak 1928 tavaszán tért vissza Babits művészetére, amikor N. Tessitori Nóra próbálta előadóestjén Babits felé fordítani a figyelmet. Kevés sikerrel. A G. Gy. jelzésű recenzens az estről írott beszámolójában merész összehasonlítást tesz, bár nem derül ki, hogy Babits igazát dicséri-e, vagy épp ezzel marasztalja el. „Babits nem olyan író, aki csupán gyönyörködtetni, szórakoztatni akar, — írja beszámolójában. — Nem látja írói feladatát abban, amit Herczeg Ferenc így formuláz: Mi volna a költő ősi hivatása, ha nem az, hogy édes hazugságokkal szárítsa föl a köny­nyeket, melyeket a keserű valóság sajtol embertársai szeméből." 13 A kritika végül is nem mond semmit, annál többet mond viszont maga az újság, mely húsvéti szám lévén, megnövelt terjedelmével felvonultatja a szekszárdi költő­ket. A fanyalogva fogadott Babits mellett a dilettantizmus diadalmenete az ünnepi szám, s a sok gyatra versezetből példázza itt a legrövidebb az általános ízlést. A vére jelzése -n, valószínűleg Bodnár István írta s így hangzik: HÚSVÉTI EPIGRAMM A férfi szív Vénusz-templomnak épült Galambvásárt csinál ott a céda Farsang; De jön a Böjt és csattogó korbácsa Nyomán menekvő szitkozódás harsan. Megtisztulás fényében ég a templom — Feltámadásról búg az orgonája — A szent családi életé az oltár S piros tojásokat halmoz reája. 1 '' 304

Next

/
Thumbnails
Contents