Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Babits valósága A Halálfiai sok haragost szerzett Babitsnak: több szekszárdi ismert magára a regény lapjain, vagy érezte úgy, halott hozzátartozójának emlékét sértette meg Babits. A könyv végére csatolt megjegyzés ugyan igyekszik elhárítani a gyanút, midőn „kifejezetten biztosítva kívánja magát érezni minden olyan föltevés ellen, mintha bármely alakjában vagy történetében az esetleges valóságot akarta volna ábrázolni", de sietve hozzáteszi azt is, „talán sehol sem festett is föl annyit a maga életének színeiből, mint itt". Az óvatos elhárítás nem tudta megnyugtatni a haragvó szekszárdiakat s nem is nyugtathatta meg, hisz még a regény megjelenése előtt értesülhettek.arról, hogy Szekszárdról mintázta a Halálfiait. A Tolnamegyei Űjság, midőn hírt ad Babitsék Szekszárdra érkezéséről, arról is tudósít, hogy előzőleg Űjtátrafüreden volt feleségével „és a költő ott fejezte be évekkel ezelőtt megkezdett ,,Halál fiai" című hatalmas regényét, melynek története a régi Szekszárd társadalmi világában játszik".

1 A szülőváros tehát szinte felkészülve várta a Halálfiait, melyben egyaránt bánthatta a felismert szereplők rajza s talán ennél is jobban a regény erkölcse; nem hagyott kétséget afelől, hogy Babits nem vállal közösséget a város vezető rétegével. A komor kortársi véleményt még én is hallottam: „Mihaszna ember volt, aki nem képes együltőre meginni egy liter bort," — ami félreérthetetlenül mutatja Babits és a régi Szekszárd kölcsönös és kibékíthetetlen idegenségét. Az „esetleges valóság", melynek gyanúja ellen Babits tiltakozik, voltaképpen nem is esetleges: a regény főhősei élő modellekről készültek. Sátordyék modellje köztudottan a Babits-házaspár, Cenci néni az anyai nagyanya, Kelemen Józsefné, Döme bácsi alakjában nagybátyja, Kelemen Mihály, akinél pécsi diákévei alatt lakott és az anyai ágon ugyancsak rokon Űjfalussy József vonásait örökítette meg. Valamennyi rajz annyira pontos, hogy a régi szekszárdiak könnyen rájuk ismerhettek, de Babits másutt sem akart kitérni az „esetleges valóság" elől; mutatja ezt az is, hogy több mellékszereplő is azonosítható, — hisz nevüket nem egyszer meg sem változtatta. Sokkal bonyolultabb azonban a két város, Sót és Gádoros, illetve Pécs és Szekszárd topográfiai azonosítása. A prózaíró Babits szembetűnő tulajdonsága realizmusa. Török Sophie szép tanulmányában figyelmeztet arra, hogy mennyire a valóságból táplálkozik lírája; prózáját azonban ez még sokkal inkább jellemzi. Szinte azt mondhatnánk, egyetlen ihletője a valóság, bár hozzá kell tennünk, hogy realizmusa soha nem földhöz tapadt; a pontos, nem egyszer fotografikus hűségű megfigyelések mindig a magasabb rendű művészi ökonómia szolgálatában állnak. Ezért nem lehet egyértelműen azonosítani regényeinek színterét sem. A Timár Virgil fia pécsi gimnazista emlékeit idézi, de Baja is felismerhető benne, s az itt szereplő Sót rajzában Pécs és Baja színei keverednek, ahogy a Hatholdas rózsakert Gádorosa is úgy ábrázolja Baját, hogy abban könnyű felismerni szekszárdi motívumokat is. A Halálfiai két színtere, Sót és Gádoros, sem egyértelműen azonos Pécscsel és Szekszárddal. Sót, a „Kicsiségek városa" több színt kap Szekszárdtól, mint Pécstől, annak ellenére, hogy a részletrajzok mindenütt topográfiailag pontosak. A Csörge-tó (a századfordulón Csörgető, Csörgeteg néven is szerepel), a gádorosi szőlők, a Kálvária keresztje jellegzetes szekszárdi környezet, s Babits leírásaiban mindez nyomatékot is kap. „A Csörge-tó apró kis pocsolya volt a Sót melletti lapályon" — olvassuk a Halálfiaiban, nem sokkal alább pedig azt i s 291