Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

B. Halász Margit a kölesdi papokat ünnepli, imígyen; Kint a nagy világban vakít a pompa, Mi ad csupán vigaszt? Az úr temploma. Gerenday Margit a vidéki démon szerepében tetszeleg: Vigyázz a szívedre, ha jön a május, Szerelmes ködében csukd be a szemed, Vigyázz, nehogy lelkedbe lopja megint Tavaszi éjszakák álmát, engemet. A költőnőnek meglepő fogalmai lehettek önmagáról, mert verse végén azt tanácsolja a meg nem nevezett imádónak, hogy „burkolózzon józan önmegtagadásba", mert ellenkező esetben „magadhoz szorítasz megint engemet", ami ezek szerint nem lehetett valami kellemes mulatság. A ráérő férfiak is szívesen ragadnak pennát, s akkor ilyen verseket produkálnak: Édes atyád oldalán Gyakran látlak szép leány, Délczeg, sudár termeted Ragadja a képzetet, S mintha bimbó nyílás volna, Mintha madár dala szólna — ami még a jobbak közül való, mert világosan felismerni benne a hűségesen követett Garayt, de mit szóljunk az ilyen versezethez: A macskát szereted?!! Rögtön odébb állok, — Nem vagy Te hűséges, Csak hízelgő s álnok! — De ha megsimítod Hűséges ebemet, Tudom, hogy van szíved, Mely „hisz, remél, szeret!" Vendl István, a Horthy-évek polgármestere is fölcsap költőnek, de csak erre futja erejéből: Bömbölt, dübörgött a mozsárágyú, Örült mindenki, ha nem volt bárgyú, S aki legjobban örült, nem volt más: Nagyapád, Presensky Tóbiás! Hetenként három, négy, néha több verset is közölt egy-egy lap, ilyen színvonalon, amiből arra következtethetünk, hogy nemcsak a költők voltak tehetségtelenek, hanem az olvasók is, akik beérték ilyen zöngeményekkel. De közben, a véletlen hajszálcsövein, Babits is hatott a dilettantizmusra, s bár 287