Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
nak ebben a remek eposzában, a magyar századforduló vidéki urai és asszonyai között, egy igazmondó költőtől minden hazug szépítgetés nélkül életrekeltve. A modern magyar költészetnek és Babits Mihálynak — e kettő egyet jelent — rajongói külön gyásszal és veszteség érzettel kísérték lélekben utolsó útjára modern irodalmunknak és régi városunknak ezt az igazi nagyasszonyát" 1 ' Nem sokkal később a családi ház egyik helyiségét emlékszobának rendezték be, s az 1947-es 'szekszárdi ünnepség, melyen az özvegy is részt vett, a Babits-kultusz kezdetét jelenthette volna. Nem így történt. Az emlékszoba sorsát megpecsételte a közöny és a lakáshiány, s Babits irodalomtörténeti jelentőségét is félreértések homályosították. A család utolsó tagja is elköltözött a város ból, s úgy tetszett, a város is megfeledkezett nagy fiáról. De lassan oszlott a közöny és félreértés: emléktábla került a szülői házra, egy új iskola pedig Babits nevét kapta, előcsarnokában Csorba Géza kitűnő szobrával. A Babitskultusz egyre inkább hivatalos programmá vált, majd sok akadály elhárításával 1967-ben a város és a megye lerótta a rég esedékes adót: a szép összefogás eredményeként múzeum lett a szülőházból, melynek udvarán Illyés Gyula szavalta Babits hitvallását, a Nunquam revertar sorait. A családi ház, mely egykor annyi reményt ringatott, annyi bánatot látott s végül a pusztulás hajléka volt, végre az állandóság és maradandóság jeliképe lett. Babits tájai SZEKSZÁRD A TÍZES ÉVEKBEN Sokáig még a város nevében sem tudtak megegyezni. Az 1897-es Pallas lexikonban Szegzárd címszó alatt szerepel, a községi törzskönyvbizottság azonban 1902-ben a Szekszárd név mellett áll ki, azzal, hogy „a község neve úgy az 1564. és 1696. évi dikális összeírásokban, mint még Fényes geográfiai szótárában, tehát szinte három évszázadon át Szekszárd alakban szerepel s a kiejtésben a jelenleg használt név is ugyancsak ksz-el hangzik". A kérdést a képviselőtestület is tárgyalja, s nem tudni miért, elveti a törzskönyvbizottság javaslatát „a régi szokáshoz ragaszkodva a Szegzárd kiírás mellett dönt".' A diák Babits is a Szegzárd írásmódot használja 2 , de egyre jobban hódít a ma is használt név s az újságok is rendszerint Szekszárdot írnak. A nagyközségnek, mert 1905-ig csak nagyközség, az 1900-as népszámláláskor 13 895 lakosa volt, s ez a szám a következő évtizedek során alig emelkedett. Képe falusias, s Babits egyelőre még nem írhatná róla, hogy „kis város, nagy falu", mert ekkor még vitathatatlanul falu, s ezen az sem változtat, hogy elsősorban a lengyeli Apponyi Sándor áldozatkészségéből felépült a múzeum, s régen áll már a Pollack-féle megyeháza, egyik legszebb középületünk. Rendetlenség, por, szenny jellemzi Szekszárdot, a kolera veszély, a korabeli lapok visszatérő témája, állandó aggodalmat jelent, s még 1913Jban is erre figyelmeztet a polgármesteri felhívás: „Bár a kolera veszély ez idő szerint közvetlenül nem fenyeget bennünket, mégis indokolt, hogy a köztisztaság fenntartására azok a köztisztasági rendszabályok, amelyek a kolera fellépésének meggátlása, esetleg elterjedésének korlátozása érdekében jelentőséggel bírnak, a legszigorúbb pontossággal foganatosíttassanak." 278
