Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)
„egyidejűleg polgárőrség állíttatik fel a község jobbmódú idősebb gazdáiból." m Nagy székelyben is ezen a napon történt meg a községi restauráció. A vonatkozó főszolgabírói rendelet ismertetése alapján a jegyző így örökíti meg az eseményt: „A távirat felolvasása után az összes jelenlevők hatalmas Eljen-kiáltásba törtek ki.;. ök mind egytől egyig kisbirtokosok, csak burzsoák voltak a kommunizmus szemében, s így nyugodt lelkiismerettel adják át a község vezetését a régi elöljáróságnak és képviselőtestületnek." 191 Hőgyészen is augusztus 9-én zajlik le az őrségváltás.„Marfcouics jegyző indítványára a képviselőtestület jegyzőkönyvi köszönetet mond a megszűnt munkástanácsnak azért, hogy a megpróbáltatás napjaiban egész igyekezetével azon volt, hogy a község békéjét és rendjét fenntartsa, ami sikerült is. Külön köszönet illeti meg Krausz Márkus tanácselnököt odaadó, tapintatos, pártatlan és becsületes működéséért." m Tolnán az augusztus 10-i képviselőtestületi gyűlés vezérszónoka természetesen Linka Ottmár főjegyző, aki az áprilisi napokban lázasan tevékenykedett azért, hogy helyet kapjon a direktóriumban. Most „javasolja, hogy a közgyűlés vegye örömmel és egyhangúlag tudomásul" a főszolgabíró visszahelyező rendeletét. 193 Az 1919. december 29-i ülésen kimondják, hogy Appelshoffer Ádám, Király József, Szohner Márton és Kvanduk Radó vagyonára biztosítási végrehajtást kérnek, egyben őket 72 504 K. 22 fül. megtérítésére felszólítják. 194 Tolnanémediben augusztus 10-én a tanács egyes tagjainak köszönetet mond a jegyző a község nyugalmának megőrzése érdekében végzett tevékenységéért. Kimondja egyben a képviselőtestület a Pongrách-féle kocsma bezárását, „mert ott volt összejövetele minden kommunista agitátornak, ott szövődött minden dolog". m Döbröközön augusztus 14^én lép hivatalba a képviselőtestület. A jegyző többek között ezt mondja: „ ... kötelességét mulasztaná el, ha a képviselőtestület figyelmét fel nem hívná s reá nem mutatna azon örvendetes tényre, hogy a volt intéző bizottság, különösen annak elnöke Pintér János nem élt azzal a hatalommal, amelyet a kommunista kormány és eszmék reá ruháztak s kötelességévé tettek, hanem minden intézkedésében, eltekintve a kiadott rendeletről mindenkor a község jól felfogott érdekeit tartotta szem előtt..." A községi képviselőtestület Pintér Jánosnak „hálás köszönetét" nyilvánítja. 196 Mözsön augusztus 15-én felróják Vígh Józsefnek a hadisarc elengedése tárgyában írott kérelemhez hozzászólását. A képviselőtestület bizalmatlanságot nyilvánított ellene és a főszolgabírótól elmozdítását kérik. Ugyanakkor határozatban rögzítik: „Koloszár Mihály tanácselnök ellen panasz nem tétetett, mert erre ok nincs." 19 '' Pincehely képviselőtestülete október 31-én tárgyalta a munkástanács ügyét. Az ismertetett tevékenységet így jutalmazzák: „Elismeri (a képviselőtestület), hogy a direktórium és a falutanács magát a vörös uralom érdekében nem exponálta, sőt az ellentéteket kiegyenlíteni igyekezett, azonban egyáltalán erre a szerepre vállalkozni nem kellett volna senkinek."" 8 Tamásiban augusztus 16-án ülésezik a képviselőtestület és az elnöki tisztet Szálai Ignác községi bíró, eddig szovjettanács, majd munkástanácsi elnök tölti be. Zavaros szereplésére már rámutattunk. „.. .elnök üdvözli a megjelent tagokat s örömének ad kifejezést, hogy ismét azokat láthatja a gyűlésen, akik hivatva vannak a községet vezetni s akik azelőtt is vezették." Ezután dr. Frühwirth Jenő, az ellenforradalom egyik elmenekült szervezője kér a napirendi pontok előtt szót és „.. .indítványozza, hogy azok az elöljárók, akik 264