Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

szólása után határozatilag kimondják, hogy a község szarvasmarhát és sertést nem ajánlhat fel, mert a meglevő állomány tenyésztés célját szolgálja. A helység a húsfogyasztást más községekben történt vásárlással fedezi jelenleg is. Ez a merev állásfoglalás nem egyedüli. Talán ez a jegyzőkönyv adja viszsza legpregnánsabban azt a hangulatot, amit fel lehetett kelteni egy falusi tanácsban. Megvizsgáltuk a pincehelyi tanács személyi összetételét: A három tagú direktóriumban, mint elnök Kránitz Márton foglal helyet, ö napszámos, a másik két tag közül Sarkantyú Gábor a tanácsuralom előtt másodbíró, Tanos Lajos pedig képviselőtestületi tag volt. Witt Jenő tanácstag csaknem minden ülésen szóvivő, szintén volt községi képviselő. A másik hangadó Glück Péter üzlettel rendelkező ácsiparos volt. Itt tehát a tanácsban a régi falu vezetői érvényesülnek. Kránitz — mint erre lemondásakor utal — szegény ember, rá van utalva a napszámkeresetére. „Családi körülményei nem engedik, hogy ilyen fontos pozíciót töltsön be."

1

''

7 A Tanácsköztársaság leverése után Sarkantyú továbbra is II. bíró. Kránitz, aki nem volt képviselőtestületi tag, eltűnik a porondról. Tanos Lajos nevét sem lehet olvasni a jelenlevők között, de Witt Jenő tovább szerepel.

1

''

8 Ennek ellenére az 1919. október 31-i képviselőtestületi jegyzőkönyv egy mondata megvilágítja a korábbi direktórium működését: „Elismeri (a képviselőtestület), hogy a direktórium és a falutanács magát a vörös uralom érdekében nem exponálta, sőt az ellentéteket kiegyenlíteni igyekezett.. "

m Ez az utólagos elismerés világosan bizonyítja, hogy a falu volt urai egy-két jóhiszemű, megalkuvásra hajlamos, nem kellően forradalmár proletárt kihasználva miként igyekeztek szabotálni a nyomor felszámolását célzó rendelkezéseket. A választások alkalmával történt visszaélések, a nem kívánatos elemek beválasztása sok esetben csak utólag állapítható meg, azonban a pártszervek és a járási tanácsok éberen figyelték a községek életét és ahol kellett, beavatkoztak. Az itt-ott felbukkanó és a tanácsi politizálás mezében burkoltan megjelenő reakciós erők igyekeztek az új hatalom helyzetét megnehezíteni, nyílt ellenállásokra is sor került. A megyében működő belső erők és a Duna—Tisza közéről átcsapó ellenforradalom megzavarta a proletárhatalom uralmát. Lényeges volt a május 30-án kitört tamási ellenforradalom. Ez helyi szervezkedés volt, átmenetileg eredményes. Zay Dezső dombóvári karhatalmi egysége verte le.

150 Ezzel az ellenforradalmi eseménnyel kapcsolatban eddig nem ismert új adatot — s egyben valószínű, az ellenforradalom sikerének magyarázatát — tárta fel a tamási jegyzőkönyv. A május 30-i falusi tanácsi jegyzőkönyvben a következők olvashatók: „Szálai Ignác elnök előadja, hogy a 29-én lefolyt pártgyűlés alkalmával a tanács ellen több panasz hangzott el s a nép egy része bizalmatlan a Tanáccsal szemben. Indítványozza, hogy a Tanács, valamint az intéző bizottság elnöke mondjon le." Javaslatát elfogadják, és a „vármegyének" beterjesztik.

151 Látszat szerint az ellenforradalmi erők fellépését az határozta meg, hogy a tanácsban a párt bizalma megingott. Valójában ezt nem lehet így felfogni, s erre Szálai Ignác elnök személye és későbbi szereplése ad magyarázatot. Szálai az adatok szerint a polgári és gazdag paraszti réteghez húzott. A vele szemben megnyilvánult bizalmatlanságnak ez lehetett az oka. Ettől ő is, és az ellenforradalom kirobbantói is tartottak. A megmozdulást arra a napra tették, amikor Szálai és társai magukra hagyták a községet, annak vezetése nem volt. Ezért 256