Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5

je a kapitányi tisztségben (Karácsonyszállás, Előszállás, Paks, Gyapa, Mindszent, Kömlőd, Kormos stb), Ladányi Sebestyén (Kajdacs, Györköny, Besenyő), Baborcsics László (Olaszfalu, Hard, Bölcske, Gerjen, Csámpa, Bezeg), Ormándy János (Dunaszentgyörgy, Pincehely, Görbő, Németi, Miszla stb.), Járfás és Balog Péter (Papkeszi, Pázmán, Bikács, Vájta, Dorog).

363 Ezek a falvak a törvényes rend szerint nagyrészt a Paksy család birtokállományához tartoztak volna. Paksy János, a komáromi vár kapitánya (Paksy Lajossal és Jobbal együtt) 1560*ban kért és kapott rájuk új adományt Ferdinánd királytól, mivel azokat régtől fogva birtokolják, de okleveleik a zűrzavaros időkben elvesztek.

364 A Paksy-jószágok sorsa jól mutatja, hogy a távolság miatt még a legtekintélyesebb személyiségek sem tudták megakadályozni birtokaiknak mások kezére való jutását. Zrínyi Miklós úgy adományozta a tolnai falvakat csurgói vitézeinek és servitorainak, mintha sajátjai lennének. Oldánt 1561-től 1564-ig Pap Antalnak és Tolnay Miklósnak osztotta ki, majd 1564-től kezdve Tulóczy Pálnak és Zömer Andrásnak engedte át azt. Tolnayé volt négy esztendeje, Kemecse, Szekszárdot pedig Pap tartotta kézben már hosszabb ideje.

863 Henyey Miklós panaszára Ferdinánd és Miksa főherceg a parancslevelek egész sorát küldte Csurgóra: felszólította bennük Nagy Farkas, Komornik István, Tulóczy Pál és Bodony Péter servitorokat, hogy engedjék ki kezeik közül a Dombay Annát illető délnyugat-tolnai birtokokat. Ezeknek a parancsoknak azonban nem sok foganatjuk volt.

36

* Az „egyszemélyes vártartományok" létrejötte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egész őrség eltartására szolgáló birtokok sporadikus egységekre hulljanak szét. A kamara már a XVI. században is csak akadozva folyósította a katonák zsoldját, a váruradalom széthullása méginkább növelte az ellátási nehézségeket. Helyesen állapítja meg Takáts Sándor Palotával kapcsolatban, hogy „a falvak és a puszták túlnyomó része a tisztek és főlegények kezén volt, magának a várnak vajmi kevés jövedelme volt a tartományból. Innét van aztán, hogy a fizetés elmaradásakor a várőrség nagy nyomorúságba jutott.™ A hódolt falvakat magyar részről sújtó adóterhek közül a cenzus volt a legsúlyosabb tétel. Ez az egyébként néhol telkenként is változó adófajta ezen a területen, az adózót és adóztatót elválasztó távolság következtében, elvesztette rugalmasságát, általányösszeggé merevedett, amelyet megegyezés szerint („pactatim") fizettek. Mielőtt azonban az egy jobbágyra eső cenzusösszeg ismertetésébe kezdenénk, közelebbről meg kell vizsgálnunk az adatokat tartalmazó urbáriumokat. Az urbáriumok fogalomhasználata ugyanis következetlen, és így könnyen tévutakra vezetheti a kutatót. Az 156 l-es szigeti urbárium adatait „coloni sessionati", „inquilini" és „deserte" címszavak alatt foglalták írásba.

168 Az 1565-ös vizsgálatban megtartották ugyanezeket a tételeket,

369 bejegyzésüket a királyi utasítás is elrendelte.

370 A különbség mindössze annyi, hogy a „colom sessionati" helyett „coZoni censuales" szerepel. Az összeírás készítői még egy adatot felvettek, de nem egységesen. Hol „sessiones integrae", hol csak „porta", néhány esetben „sessiones seu portae integrae" ennek a rovatnak elnevezése. Első pillantásra úgy vélnők, hogy a jobbágytelek rejlik alatta, a szintén megadott, „subsidium regium"-mal való összevetéséből azonban kiderül, hogy az összeírok itt a királyi adózás portaszámát jegyezték fel. Mivel a porta ideális 57