Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5
Csapó nevűek is. Szabó János tolnai lakos hagyatékának összetétele jól mutatja, hogy az esetek többségében a név milyen pontosan elárulja a foglalkozást. Halála után hagyatékában 112 darab dolmányszövetet, 22 darab posztót, 1—1 prémes és vörös ruhát találtak. 269 ^ A fenti arány azonban csak a legalsó határt jelezheti, hiszen például kevés olyan kovács volt Tolnán vagy Pakson, akinek nem termett sem bora, sem gabonája, ők pedig a fent elemzett névsorba nem kerülhettek bele. Ki tudná ma már megmondani, hogy a tömegesen előforduló Szabó, Mészáros, Szűcs, Kalmár stb. nevű tizedfizetők közül ki űzött még ipart, ki forgolódott a vásárokon. Befejezésül szeretnők még egyszer hangsúlyozni, hogy a fenti arányszám csak azokra vonatkozik, akik kapuadón kívül mást nem fizettek, és hogy mindezt egyelőre nem igazolt hipotézisnek tekintjük. A fenti kimutatások, számadatok, ha árnyaltabb társadalmi rajz elkészítésére nem is alkalmasak, tanúsítják, hogy a Tolna megyei mezővárosok társadalma a XVI. század, közepén erősen rétegződött. A város élén nyilván a piacra termelő nagygazdák, a felesleget értékesítő és az átmenő kereskedelembe bekapcsolódott kalmárok és vásározó iparosok szűk rétege állt. Ebből a rétegből kerültek ki azok a mezővárosi polgárok, akik alkalmazkodva a megváltozott viszonyokhoz, bérlőként igyekeztek hasznot húzni a szultáni birtokok jövedelméből. Közülük többet bírónak mondanak, s ez elárulja, hogy a mezőváros irányítását kézbentartó felső réteg tagjai voltak. A török megszállás után néhány évvel, 1543-ban Vanda István tolnai bíró, Bokor László, Vida Antal, Küzdi és más tolnai polgárok 300 000 akcséért bérelték a tolnai kikötő vámját, a város fejadóját, kilencedét, több halászóhely és büntetéspénz jövedelmét. Az 1540-es években ezek a jövedelmek, az állandó ráígérés következtében szinte félévenként cseréltek bérlőt, és közben a bérletösszeg megsokszorozódott. Az említett tolnai polgárok helyét is hamarosan délszláv vállalkozók foglalták el, majd egy budai tímárbirtokos. 1545 áprilisában újból tolnaiak, Rácz Antal főbíró, Rácz Pável, Kéri Balázs kaparintották meg a bérletet (közben hozzácsapták még a sárvízi híd- és a tolnai rév jövedelmet is), ez év decemberében pedig ugyanők már újabb 50 000 akcséval többet ígértek, nyilván nem saját jószántukból. A következő év júniusában már kénytelenek összefogni Vanda Istvánnal, Egyed bíróval, Antal bíróval, Márton bíróval és másokkal a konkurrensek ellen. így sem sikerült helyzetüket megszilárdítani, s alighanem véglegesen feladták a küzdelmet. 270 Ne gondoljuk azonban, hogy ezek után nem akadt többé vállalkozó a mezővárosi polgárok között. 1546 októberében a tolnai Gergely diák Nikola fia Pavlival és Vakács fia Markóval fogott össze a bérleti vállalkozás sikere érdekében, szintén csak időleges sikerrel. 271 Mások kezesként kapcsolódtak be a bérletügyletekbe. Ramocsa Máté etei és Tót János tolnai polgár délszláv és török bérlőkért vállaltak kezességet, hasonlóan egyes bátai és bátaszéki polgárokhoz. 172 Nem látjuk ugyan tisztán azokat a módokat, amelyeken keresztül a kezesek hasznot remélhettek a vállalkozásból, annyi azonban bizonyos, hogy ezek az ügyletek a délszláv-balkáni vállalkozói réteggel való kapcsolat jelei. Megállapíthatjuk, hogy a mezővárosi polgároknak nem sikerült tartósabban beépülniük a török jövedelemigazgatásba, annak ellenére, hogy a továbbiakban is kísérleteztek néhányan a vagyonszerzésnek ezzel a módjával. (Farkas tolnai lakos például 1554 és 1559 közt, megszakításokkal, a tolnai mukataa ámilja volt. 171 ) 47
