Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

ben majd minden nagyközségben megtalálhatók a törpe- és kisbirtokosok csekély terményfeleslegét felvásárló bizományosok és kiskereskedők. Házalók, rongykereskedők, szatócsok, vasári szabók, textilnagykereskedők és borexportőrök széles skálája színesíti a megye kereskedelmét. Az árjegyzéket küldő nagykerekedők és az árujukat földre terítve kínálgató árusok egyaránt megtalálhatók. Törvény előtt azonban csak aziokat tekintik igazán, kereskedőnek, akik cégüket (Handíungsfirma) bejegyeztetik és kereskedelmi tevékenységükről, beszerzési és eladási forgalmukról könyvelést vezetnek." A cégjegyzés aktusát a váltótörvényszók vagy a helyileg illetékes törvényhatóság végezte. Az a kereskedő, aki a váltótörvényszéknél kívánta magát bejegyeztetni, annak a váltótörvény (1840 :XV. t. c.) ÍI. részének 3. fejezetében foglalt határozatai szerint kellett eljárnia. A bejegyzés nyomán már olyan kereskedőnek tökintik, kinek a váltótörvény a saját váltókra nézve teljes értékű váltóképességet tulajdonít.

13 Tolna megye kereskedői a pesti váitótörvényszék»nél jegyeztethették be magúikat, de eleinte még számosan a helyi mezővárosi tanácshoz, vagy falu esetében a vármegyei hatósághoz fordultak, miután ezeket is felruházta a váltótörvény. A bejegyzést követően kiadták a működési engedélyt a kért üzlettípusra, amennyiben valamely kizáró ok nem állt fenn." \ bejegyzéssel egyidejűleg a kereskedő házastársának hozománya is nyilvántartásiba került, A XIX. század hatvanas éveiben a csődök elszaporodása idején előkerültek a betáblázási jegyzőkönyvek, s mellettük a hozományt felsoroló hiteles iratok.

15 Az üzleti könyvek a bejegyzett kereskedők között vitás ügyekben bizonyító erővel bírtak. Az olyan felekkel szemben pedig, akik nem bejegyzett kereskedők, a kereskedői könyvek az áru eladási idejére, mennyiségére, minőségére, árára és az olyan időszakra szolgálnak „bizonyítványul", amely alatt a fizetés esedékes volt. Ha azonban a követelés valódiságát a vevő tagadná, akkor az eladó kénytelen az áru kiadását valami módon bizonyítaná. A „könyvvivők", vagyis a bejegyzett kereskedők között a szabályosan vezetett üzleti könyvek adatai elegendő bizonyságot szolgáltatnak, a könyvet nem vezető kereskedőkkel szemben, azonban ezek csak „félpróbául" szolgálnák, melyek azonban „a könyv tulajdonosának vagy könyvvezetőjének hozzájáruló pótló esküje által teljes bizonyítás erejére emeltetik."™ A pótló' eskü során a bizonyítást kezdeményező kereskedő (Beweisführer) kijelentette, hogy legjobb tudomása szerint az üzleti könyvben szereplő mennyiségi és értékadatok helytállóak. Az üzleti könyvek vezetésére megyénk kereskedői nem sok gondot fordítottak. Jórészük az ötvenes és* hatvanas években elhanyagolta a kereskedői cím bejegyeztetését ós a könyvelést egyaránt. Mindaddig, míg a kereskedő fizetőképes voít, a könyvelés nem is bírt különösebb jelentőséggel. A vidéki kereskedők többsége jól vitte üzletét anélkül, hogy bejegyzett könyvvivő kereskedő lett volna. Az éwégi mérlegkészítést, vagyis a követelések és tartozások összegezését illetve a szaldó kimutatását szántén előírta a kereskedőkről szóló 1840. XVI. t^ c. de a csodperek tanúsága szerint a módosabb kereskedők köaött is jakadtak, kik a mérlegkészítése elmulasztották, jóllehet ismerték a csődtörvény •szankcióit. E tekintetben a bejegyzett kereskedők túlnyomó része azonosította mia(gát azokkal, kük csak vásárokon, sátrakban vagy házalva folytatták keres272