Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

Hitelintézet Jelzálog­Váltó Jelzálog Váltó állomány aránya % Bonyhádi takarékpénztár 201 113 75 196 73 27 Dunaföld vári takarékpénztár 33 190 188 432 15 85 Paksi takarékpénztár —• 126 468 — 100 Szekszárdi takarékpénztár 559 329 452 839 56 44 Bonyhádi segélyegylet 177 320 — 100 — Paksi önsegélyző egylet 256 830 — 100 — Szekszárdi népbank 940 49 810 2 98 Tolnai kölcsön segélyző 265 320 — 100 — összesen: 1 494 042 892 745 63 37 A XIX. század hatvanas éveiben megjelentek a segélyegyletek. A sop­roni kereskedelmi és ipari kamara 1865. évi 301. számú levelében a legtöbb •egylet keletkezését 1861. évre teszi, de „ezen tudomása annyira határozatlan, mivel alaposan gyanítható, hogy még más helyeken is létesültek hasonnemü pénzintézetek, amelyekről semmi ismerettel nem bír". Egyébként „illyes egy­letek alakítása áttalán mindenhol üdvös jelenségnek tekintendő." 9 A bony­hádi segélyegylet alapszabályát felülbírálva a Helytartótanács felfigyel arra, hogy az egylet alapszabálytervezete csak jelzálogkölcsönök folyósításáról tesz említésit, ezért javaslatot tesz a fcölcsönüzletre vonatkozó rész három osztályra való bontására, úgymint az adósleveles kölcsönök, váltóelőlegek, kézizálogra adandó előlegek. 10 A hitelintézetek létesítését a hatóságok is támogatják. A bonyhádi főszolgabíró főként a helyi iparosok érdekeiij húzza alá. Elismeri a szekszárdi takarékpénztár jelentőségét, de az — tudomása szerint — csak bir­tokosoknak és néhány vagyonos kereskedőnek nyújt kölcsönt, a kisebb telkek tulajdonosai és az iparosok a helybeli uzsorahitelre szorulnak, amely a kama­tok nagysága miatt gyakran egész keresményüket felemészti, ezért óhatatlan a segélyegylet felállítása." Bejegyzés, könyvvitel, kereskedelmi jogviszony. A XIX. század közepéig kereskedőink nagy része a fogyasztókat laká­sukon keresték fel és niem egy esetben szinte családias kapcsolatot teremtettek velük. A fogyasztókkal való találkozás másik jellemző formája a vásár volt. A század második felében egyre sűrűbben találkozunk olyan törekvésekkel, hogy a kereskedő felhagy a vándorlással és házalással, helyette állandó telephelyű üzletet nyit, s ott várja a! vevőt. Az! ilyen 'kereskedők arra törekednek, hogy a vevők keresletét annak szűk keretei között a boltban elégítsék ki. Elemzett korunk kereskedelme kétarcú, a gazdag boltosok mellett még több száz házaló is részt vesz a forgalom bonyolításaiban. A nagykereskedő utcájában névtelen házalok, gucsóberek és gyolcsos tótok cipelik és kínálják hátizsákjukból készpénzre silány árujukat, míg a tekintélyes boltos kereskedők kénytelenek jelentős engedményekkel és többnyire hitelben eladni árukészletü­ket. A dombóvári, hőgyészi, paksi és dunaföldvári termény-, bor- és fake­reskedők a vasúti ós dunai árufuvarozásban jelentős szerepet játszanak, miköz­271

Next

/
Thumbnails
Contents