Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

Végeredményben mezőgazdaságunk folytan az időjárás szeszélyének volt kitéve, ilymódon a kereskedelmi forgalom és a bolthálózat sem fejlődhetett töretlenül. Hitelviszonyok. Az áruforgalom fedezetéül szolgáló kereskedelmi készletek pénzügyi forrásai között döntő jelentősége volt a hitelnek. Akadtak olyan kereskedők is, többnyire szatócsok, akik magánszemélytől felvett kölcsönből vásároltak készletet, találkozunk a hitelintézetek jelzálogkölcsön folyósításai között kereskedők falvéteivel, sőt árvaszéktől felvett kölcsönökkel is.

4 Ez a gyakorlat azonban nem jellemző, és kerekedőink nem is alapozhattak tartósan az ilyen pénzügyi forrásokra. Magánosoktól, intézményektől rendszeresen ismétlődő kölcsönöket nem lehetett fel venni, a hitelintézetek pedig az első két évtizedben csupán takarékpénztári funkciót töltöttek be, betéteket őriztek és kamatot, osztalékot fizettek a betevőknek és a részvényeséknek. A kereskedők számára csak a Cs. Kir. Nemzeti Bank leszámítoló intézete és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank állt rendelkezésre, persze szűkös pénzkészlettel. E két hitelintézet teljesítő képessége nem állt arányban az egész magyar kereskedelemmel még akkor sem, ha figyelembe vesszük, ho^ry a XIX. század derekán kereskedelmünk szűkkörű. A hitelintézeteik tőkeállománya gyakorlatilag nem serkenthette a gazdasági élet fejlődésót. A Szekszárdon 1846-ban megalakult takarékpénztárt korban csak 21 pénzintézet előzte meg hazánkban, ám korai jelentkezése ellenére is ez a pénzintézet csekély jelentőséggel bír. Ugyanaz az emberbaráti szellem hatja át alapszabályát és gyakorlatát, mint a Fáy András által kezdeményezett „Pesti első hazai takarékpénztár'" alapelveit.

3 Olyan takarékpénztárnak akarták megvetni alapjait, mely az eddig teljesen számításon kívül hagyott szegény adózó népet magához édesgeti és sorsát jobbra fordítja. Az alapszabály 46 paragrafusa közül csak a 20. paragrafus említi meg a kereskedőket, de az éppen elegendő, hogy megértsük a takarékpénztár váltóleszámítolási tevékenységét. A történeti hűség kedvéért közöljük a szekszárdi takarékpénztár alapszabályánaki 20. paragrafusából az első bekezdést: „A választmány ön belátása szerint, a mint több vagy kevesebb heverő pénzzel rendelkezhetik, beváltása (Escompt) ügyekkel is joglálkozand, e végett vagy saját köréből, vagy a helybeli kereskedő testületből 10 Censorokat választván, a kiknek a beváltás, (Escompt) végett benyújtott tárgyak lelkiismeretes megvizsgálása kötelességeik leend." A választmány „ön belátása" 18 éven át az volt, hogy nem foglalkozik váltóügyékkel. Nagyon, körülményes lett volna az_ egyes váltóleszámítolási ügyek elintézéséhez a helyi kereskedő testületből 10 cenzort megidézni, különösen úgy, ahogy azt a 20. § (3) bekezdése megkívánta. A beváltást vizsgáló választmány között nem foglalhattak helyet az olyan! kereskedők, akik a váltótulajdonossal váltóviszonyban állnak. Bár a takarékpénztár „rangkülönbség nélkül mindenkitől ha mint becsületes ember esméretes és Tolnában letelepedett, a] reá rendszeresen forgatott váltót beváltja (escomptirt)"', csak éppen nem mulasztja el az alábbi feltételekre (a figyelmet félhívni: — a váltó 100 forintnál kisebb és 5000 forintnál nagyobb összegű nem lehet; 26*