Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Hadnagy Albert- Prahács Margit: Liszt szekszárdi kapcsolatairól • 219

A levélben beszámol még arról: Liszt már nagyon örül Auguszné vi­szontlátásának és annak, hogy náluk fog lakni. Valószínű két hétig a ven­dégük lesz. Levele végén további részletes utasításokat ad a fogadtatásra. Augusz — írja — megérkezése után 5 órakor jelen volt Lisztnek a Jó­zsef Fiúárvaházban adott koncertjén, mely telt ház előtt hangzott el. A Mes­tert éljenzéssel fogadták, minden szám után háromszor-négyszer visszatapsol­ták. Három darabot játszott. Ezen kívüli Schodemét kísérte zongorán, aki ma­gyarul énekelte az „Erlkönig"-et rosszul, de Liszt zongorakísérete végtelenül megragadó és szép volt. 10 Az első szekszárdi látogatás előzményeiről ezen kívül a következőket tudjuk. Az előzetes meghívást igazolja egy levél, amelyet Liszt Franz Schober­nek írt 1846. május 8-án. Eszerint Liszt augusztusiban Sopronba készül, utána Festetics Leóhoz, majd Auguszhoz Szekszárdra. így is történt: Liszt előbb Sop­ronban hangversenyezett augusztus 3-án. Festetics birtokán, Dálkán október 6—10 vendégeskedett. Október 11-én Pesten játszik jótékony célra, s itt talál­kozik Augusz Antallal, aki személyesen jön elé és kíséri le híres vendégét Szekszárdra. Liszt kellemes meglepetése Augusz pesti megjelenésén csak arra vonatkozhatott, hogy nem számított személyes kíséretére, mert ez különös elő­zékenység volt leendő házigazdája részéről. Liszt az eredeti terveknek megfelelően 1846. október 13-án valóban megérkezett Tolna községibe, ahol a hajóról mozsarak durrogása között szállt ki. Innen Augusz kocsiján nagy ünneplés mellett vonult be Szekszárdra az Augusz-kastélyba. Este a helybeli lövészegyesület tagjai és az ifjúság, fáklyás zenével köszöntötték. A következő napokon látogatásokat tették a vármegye előkelőségleinél. Egy ilyen látogatás Hőgyászen, október 15-én id. Apponyi György kastélyában, majdnem szerencsétlenséggel végződött. Erről a balesetről Frankenburg Adolf lapjában, az „Életképek"'-ben B-aláírással a következőket olvashatjuk: „A napokban majd szomorú sors érte Liszt urat. Ugyanis Augusz Antal Alispányunkkal, kinek ezen nagy férfiú ittlétét, a nyert műélveket, s némely sinlődő intézeteink pénzalapján tett segélyt köszönhetjük, szomszéd Viczay s Apponyi grófoknál lévén, hazafelé jöttükben egy árokba dűltek, sérü­lésük azonban, hála Istennek, nem volt tetemes, s éji kalandoraink a kocsiból kieviczkélve, minthogy annak helyrehozásáról szó sem lehetett, egy közellevő molnár rázós kocsiján döcögtették be Szekszárdra a világ legdrágább Liszt-jéL" u A művésznek szerencsére csekély horzsoláson kívül semmi baja nem esett. Liszt első szekszárdi hangversenyét 1846. október 18-án tartotta. Tolna vármegye székházának dísztermében. Ez a koncert az egykorú „Értesítvény" szerint egészen szokatlan időben, déli 12 órakor kezdődött. A Vármegye úri és polgári közönségén kívül a szomszéd megyékből is tömegesen jöttek a hang­versenyre, de legalább százan nem tudtak bejutni az épületbe. így Liszt még aznap este újra végigjátszotta programját azok előtt, akik a délelőtti hangver­senyre nem kaptak jegyet A fellépésére vonatkozó irodalom egyes téves közléseket is tartalmaz, amelyeket nem hagyhatunk megjegyzés nélkül Nem felel meg a tényéknek az az állítás, hogy a hangverseny után néhány nappal tartott vármegyei közgyű­lésen a nemesség arra kérte a főispánt, nevezze ki Liszt Ferencet Tolna vár­megye táblabírájává. Ilyen indítvány nem történt és a Művész táblabírósága a közgyűlésen szóba sem került. Akadálya az ügynek nem lett volna, hiszen 224

Next

/
Thumbnails
Contents