Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

váltakozott. Nyugbérként az utolsó év keresetének 20%-át kapta a munkás. Az özvegyi nyugbér a férjnek járó összeg 15—20%-át tette ki. Az árváknak 5, a teljes árváknak 8% nyugbér járt. Nyugbér csak 15 év szolgálati idő letöltése után járt.

213 A büntetéspénznek rendszere továbbra is megmaradt, azonban ehhez újabb bércsökkentő módszerek járultak. Szászváron az iskola építésének és fenntartásának költségeit jórészt a munkások fedezték. Iskolapénz címén ezt bérükből lefogták. A bányászzenekar költségeit szintén a bányászok fedezték. Munkásonként havi 50 krajcár hozzájárulást kellett fizetniök. A bányászok tartották fenn a fürdőt is. Ezen a címen a dolgozóktól műszakonként 2 krajcárt vontak le. A béreket még csökkentették az egyházi illetékek, a házbér költségei és a különböző községi adók címén eszközölt bérlevonások.

210 A társulatok a munkabérfosztogatás érdekében még a zsarolástól sem riadtak vissza. A bányamunkásoktól például Szászváron 3 krajcárt vontak le műszakonként a biztosító lámpák használatáért. A bányász ezt kénytelen volt megfizetni, mivel a sújtólégveszélyes bányában biztonsági lámpa nélkül saját és társai életét veszélyeztette.

217 Sújtotta a bányamunkásságot az üzemeknél alkalmazott truk rendszer is. A törvény ugyan tiltotta, de ennek ellenére a bányavidéken (Szászváron és Nagymányokon) megtaláljuk. Lényegileg a bányászok a vállalat élelemtárából kényszerültek megvásárolni élelmiszereiket és ruházati cikkeiket. A munkás, de inkább többnyire a felesége, vásárolni bevásárlási könyvecskével ment, amelybe az árucikkek árát bejegyezték, és azok összegét bányász béréből lefogták. Bérfizetéskor bizony ilymódon a munkás csak igen csekély összeget kapott kézhez.

21s A munkáscsalád létfenntartása ilymódon szinte lehetetlenné vált. Ezért a munkás vagy külföldre vándorolt, vagy vállalta a bérharcot a vállalkozóval szemben. Megtaláljuk a bányavidék üzemeiben a női és főképpen a gyermekmunkát is. Szászváron 1893-ban 17 gyermek, Váralján 15 gyermek és Nagymányokon 5 gyermek dolgozott a bányában. Bérük természetesen a férfiaké mögött maradt. Szászváron egy 12 órás műszakra 52 krajcár, Nagymányokon pedig 40 krajcár volt a bérük.

219 Női munkát is alkalmaztak a bányában, azonban nem olyan mértékben, mint gyermekeket. Ennek oka, hogy a gyermekeket a szűk, keskeny tárnákban, fejtésekben való munkára nagyon jól felhasználhatták, míg a nőkre ebben a munkában nem számíthattak. A bányákban alkalmazott nők bére 1896-ban 50 krajcár körül mozgott.

220 Természetesen a 12 órás bányában töltött műszak, munka nemhogy a gyermekek és nők, hanem még a férfiak fizikumát is erősen igénybe vette, s fejlődésükre rendkívül káros hatással volt. Hiszen a bányákban a fejtési munkálatokat még mindig emberi erővel végezték. A rossz szellőztetési viszonyok miatt pedig állandóan ott lebegett felettük a sújtólégtől való veszély is. Váralján 1893 februárjában és 1896 áprilisában történt gázrobbanás. Ezeknek 9 áldozatuk volt.

221 Szászváron 1890. július 29-én 11 áldozata volt a sújtólégnek.

222 A nagymányoki bánya még mindig csak természetes szellőzéssel birt. Beépítettek ugyan a bányába szivattyúkat, azonban számuk kevés, s a vízmerés jórészt még mindig kézierővel történt. A vállalkozók, s ez a bányavidék üzemeire általában jellemző, a biztosításhoz szükséges drága fával ugyancsak takarékoskodtak. A foghíjasán biztosított, ácsolt vágatokban, fejtésekben ezért a munkavégzés balesetveszélyes volt. A bányamunkásság nem tudott, de nem is akart nyomorúságos helyzetébe belenyugodni, s a harcot választotta. Ez azonban, éppen a meglévő ré201