Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

tegződés miatt, nemcsak a tőkés, hanem néha annak többnyire érdekeit védelmező tisztviselőkar ellen is folytatta. A szászvári bányaüzemnél a szervezkedésről már az 1880-as évekből van tudomásunk. Ezekben az esztendőkben alakult itt meg az ún. Knapschafts Vérein, mely a bányászokat igyekezett tömöríteni. Ezt Gutmann János Csehországból származó szakmunkás alapította a csehországi bányászszervezetek mintájára. Élén azonban elsősorban nem bányamunkások, hanem többnyire a tőke érdekeit szemmeltartó tisztviselők álltak. A szervezetet életrehívó Gutmann János is üzemvezető lett 1887-ben. A szervezet tevékenységéről annyit tudunk, hogy a bányászok részére egyenruhát csináltatott. A csákókat, mécseseket és bányászfokosokat a bányából kikerült öreg bányafa eladásából fedezték.

333 Arról nincsen tudomásunk, hogy a szervezet vezetői a bányamunkások érdekeit valamilyen formában védelmezték, ül. képviselték volna. Ilyen törekvés azonban feltehetőleg megnyilvánulhatott a szervezetben levő bányamunkásság részéről, hiszen hamarosan éppen itt Szászváron kerül sor a gazdasági harc fejlett formájára, a sztrájkra. A sztrájk 1894. február 18-án tört ki.

224 Kirobbanásának közvetlen oka, hogy a vállalat a munkások bérét a fizetés alkalmával leszállította. Hatására a budapesti bányakapitányság megbízottja, Kaufmann Szászvárra érkezett, és átnézte az 1893 decemberi és 1894 januári szakmánykönyveket, melyek alapján megállapította, hogy „több szakmánymunkás több műszak mellett január hónapban kevesebbet keresett, mint decemben havában kisebb számú műszak mellett".

223 A munkásság a sztrájkot a január havi bérfizetés alkalmával, február 17-én jelentette be. Február 18-án és 19-én egyetlen munkás sem szállt le. A Népszava 1894. február 24-i száma a sztrájk kitörésével kapcsolatosan a következőket írja: „A szászvári kőszénbányában sztrájk tört ki. A sztrájkoló munkások száma ez idő szerint 400 fő. A nyomorúságos viszonyok kényszerítették a munkásokat a sztrájkra. Követelésük a munkabér felemelése, amit a gazdag társaság nem akar megadni, hanem ehelyett csendőröket küld a sztrájkolok nyakába... Kenyér helyett golyókkal meg szuronyokkal akarnak a sztrájknak véget vetni. így oldják meg Magyarországon a munkáskérdést." S valóban a bányakapitányság megbízottja, Kaufmann mellett — az üzemvezetőség kérelmére — megjelentek Szászváron a politikai hatóságok képviselői is. Ott termett a hegyháti járás járásbírója, Kis Aladár, valamint Spella Aurél csendőrhadnagy 16 csendőr kíséretében. Kaufmann az igazgatóság és a munkások között közvetíteni igyekezett. A sztrájkoló munkásokat a bányaműhöz hívta megbeszélésre, „hogy a felmerült differenciák kiegyenlítése békés úton megkíséreltessék". A megbeszélésen természetesen jelen volt Spella Aurél dekoratív kíséretével együtt. A munkásság egy része nem is volt hajlandó a tárgyalásokon, a megbeszélésen megjelenni; a többség azonban, mintegy 250 bányász, megjelent. Kaufmann bányászokhoz intézett beszédének lényege: „fogjanak a munkához, hagyjanak fel a sztrájkkal, mely csak károkkal végződhet, mert nem állnak törvényes téren". Hajlandó volt azonban megígérni, hogy a bányászok számára annyira gyűlöletes 3 krajcár díjszabást, melyet a munkásoknak a biztosítólámpák használatáért naponta fizetniök kellett elengedi, ill. a társulatot annak elengedésére ráveszi. A munkásságot azonban nem elégítette ki, s átadták Kaufmannak a követeléseiket tartalmazó írást. Követelték, hogy a napi bért 1,50 frt-ban állapítsák meg, aknamélyítésnél pedig 2,— frt-ban. A munkások napi bére ugyanis 1893—94-ben a következőképpen alakult: vájárok bére 1,20 frt, segédvájárok bére 0,80 frt, a többi mun202