Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

pénzen felvásárolták, sőt maguk is igyekeztek nagymennyiségű részvény piacra dobásával azok árfolyamát süllyeszteni. A kortárs újságíró így ír erről: „A főpénzemberek az árcsökkenésből nagy hasznot reméltek, kihúzták tőkéjüket a szédelgésből, titokban megindították a süllyesztő manővert.. ."

62 Kárvallottjai voltak a válságnak a kisebb vállalkozások is. Ezek egy része a válság éveiben tönkrement, s a nagytőke érdekeltségébe került. A Kőszénbánya és Téglagyár Rt ekkor kaparintotta meg magának a szomszédos mázai bányaüzemet, mely korábban a község tulajdonában volt, azonban számottevő termelést nem mutatott fel, mivel csak időszakosan művelték.

63 A kiegyezés utáni „gründolási"-láz a nagymányoki területre is kiterjedt. 1868-ban Martinék Ferenc, a DGT tisztviselője, aki már Zsolnaival egyetemben a hidasi barnaszénbányát is megszerezte, 1868. május 11-én a pécsi éneklőkanonokkal kötött szerződés értelmében szénbányászati jogot kapott a nagymányoki határban az ún. „Sauruhe" alatt található barnaszén bányászására. Természetesen a szakképzett Martinék feltűnése a nagymányoki határban a többi bérlő helyzetét kilátástalanná tette. Ezért azok az 1866-ban kötött szerződést bontani akarták, azonban a káptalanság erre nem hajlandó, mivel Martinék, akinek a bérletet felajánlotta, azt nem fogadta el.

64 Erre csak 1869-ben kerül sor, amikor a Schiffer, Rück és Müller által bérelt két bányát Hónig Sándor ozorai kereskedő hajlandó volt átvenni. Hónig korábban negyedik társként lépett a vállalkozásra, azonban tőkeereje révén jelentős befolyása volt a társulatban. A két nagymányoki bánya tehát ilymódon Hónig Sándor kezébe került, a „Sauruhe" alatti barnaszenet pedig Martinék Ferenc műveltette. Martinék most már átvette volna a bányákat, azonban Hónig most már nem volt hajlandó megválni tőlük. Bonyhádi Géza is érdeklődött a Hónig-féle bányák iránt, s mivel ezeket megszerezni nem tudta, Váralján bérelt szénterületet. A bányák termelése számottevő aligha lehetett, hiszen Martinék, aki a hidasi szénbányában is érdekelt volt, aszerint dolgoztatott ugyanazon munkásokkal a nagymányoki, illetve hidasi bányákban, melyeknek szene éppen értékesíthető volt. Sáfár Pál uradalmi megbízott 1869 januárjában jelenti a káptalannak, hogy a nagymányoki bánya szünetel, azonban a bérlő tavaszra ígéri a termelés folytatását.

65 Ekkor tehát feltehetőleg a hidasi bánya üzemeltetése volt a kifizetődőbb. A nagymányoki bányák a szomszédos szászvári üzemhez képest jelentéktelenek voltak. A jelentéktelenség okát a vállalkozók tőkeszegénységén és így a korszerűtlen technikai szinten túlmenően a szomszédos bányák versenye miatti piachiányban is keresni kell. Hiszen Martinék is ezért kényszerült munkásait hol a nagymányoki, hol pedig a hidasi bányában foglalkoztatni. Ehhez még hozzájárultak a rossz közlekedési viszonyok is. A községnek vasútja még nem volt, és így csak a környék fogyasztására számíthatott. Távolabbra csak szekereken tudták a szenet szállítani, ami a költségeket jelentékenyen megemelte, így sem nagyobb termelés nem fejlődhetett ki, sem pedig nagyobb számú munkást sem foglalkoztathattak. Még annak ellenére sem, hogy Martinék az 1870. október 1-én a káptalansággal kötött szerződésben biztosította a maga számára a Hónig kezelésében lévő két bányát is. Ennek értelmében az egész község területére kizárólagos kutatási és bányászási jogot kapott. Kötelezte magát, hogy az adók fizetésén túlmenően még a kitermelt szén 10%-át is átadja, és 100 frt bért fizet a káptalanságnak. Az időközben megvalósulás útjára lépett Dombóvár—Bátaszék vasút ösztönző hatására a fenti szerződést Martinék 1872-ben 16 évre meghosszabbította.

6

* 181