Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

meinek egy része már 1867 előtt is üzemelt egyéni vállalkozás formájában:. Ezeket a társaság átvette, többnyire korszerűsítette. Ez volt a helyzet az északi feketeszén-terület bányáinál is. Mieszbach Alajos bányáit — közte a szászvári üzemet is — 1887-ben Drasche Henrik osztrák gyáros örökölte, akinek eredetileg Ausztriában téglagyárai és bányái voltak. Az örökség többségét a Kőszénbánya és Téglagyár Pesten Rt. vette át, közötte a szászvár—császtai bányákat is. Az említett részvénytársaságot a Magyar Általános Hitelbank alapította 1868-ban 2 000 000,— frt alaptőkével. A Mieszbach örökség átvételekor Drasche a részvénytársaságba 200 000,— frt tőkével betársult, azonban ez nem változtatott azon a tényen, hogy a Mieszbach örökség lényegileg az osztrák Rothschildok befolyása alá került.

51 A termelés továbbra is az 1850 óta feltárt széntelepeken folyt. A fejtésmód ebben az időben már a fentről lefelé haladó omlasztásos pillérfejtés volt. Ennek lényege: a széntelepbe függőleges irányba ún. gurítót hajtanak ki, majd amikor a szénfal végét elérték, megkezdik lefejtését, felülről lefelé haladva. Amikor az adott munkahelyen, fejtésben a szenet már kitermelték, összeomlasztják és alatta új munkahelyet, fejtést kezdenek. Ezt mindaddig folytatják, amíg a szénfalat teljes egészében ki nem termelték. A régi munkahelyek, fejtések talpát rőzsével fedték be — mivel ez a széldeszkánál olcsóbb volt —, összeomlasztották, s alatta új fejltéspásztát kezdtek. A rőzsével való talprakás az alatta újra kezdett fejtéspásztában való munkát életveszélyessé tette. Ennek következtében a balesetek előfordulása viszonylag sűrű volt.

53 Az üzem technikai színvonala az előző időszakhoz képest alig emelkedett. Az aknaszállító gépeket még mindig ló járgánnyal működtették, s a bánya csak természetes szellőztetéssel bírt. Ennek következtében a bányatüzek, a sújtólégrobbanások állandóan veszélyeztették a munkások életét.

53 1873-ban megépítették a Dombóvár—Bátaszék közötti vasútvonalat, mely érintette a szászvári üzemet is. Azonban a piaclehetőségek bővülése mégsem járt a széntermelés nagyobb arányú emelkedésével. A termelés még a konjuktúra idején sem érte el a napi 1,5 vagonnál magasabb termelést, ami kb. 45 000—50 000 q körüli évi termésnek felel meg.

54 A termelés viszonylag alacsony voltában szerepe van annak is, hogy az üzem a nagyobb fogyasztópiacoktól, így az Alföldtől messze esett. Az említett vasútvonalat ugyanis csak Bátaszékig építették ki, s így a szén szállítása, az Alföldre való eljuttatása továbbra is problematikus maradt. Pedig e vasútnak Bajáig való kiépítését a megyei törvényhatóság is szívén viselte, A Tolna megyei Közlöny így ír erről: „Tolnavármegye lakosságának nincsenek egymást szeldelő vasútai. Ami van, — jobb lenne, ha nem volna. Innen-onnan még majd annak fizetnek, a ki ráül. A Duna megyénknek csak szélét szeli s egyedül csak ide vagyunk utalva. A Dunán kapunk mindent, a Dunán szállítjuk terményeinket tova". Beszéljünk-e még egyszer a Dunához vezető közlekedési utainkról? . . . A kereskedő megveszi a gabonát. Igen! De azt be is kell szállítani a Dunához. Tehát az eladó vagy maga szállítja be a gabonát, fizetvén ... méreg drága árt a rossz utak miatt a fuvarosnak.

50 Tehát a szállítási költségek még a vasútvonal megépítése után is jelentősek voltak. Igaz a szenet most már többnyire vasúton szállították, azonban a vasút és az üzem rakodójától való 2,5 km-es távolságon ez továbbra is szekerekkel történt. Egy 10 tonnás vagon szénmennyiségének szállítása és beraká'1

2* 179