Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

állásfoglalásának megváltozását jelzi, hogy a 60-as évek Bécs ellenes politikai mozgalmához, mely ugyan még erőtlenül, a hazai kapitalizmus fejlesztésének célkitűzését is magába foglalta. A feudális maradványok megléte is gátolta a magyar, de ezen túlmenően az osztrák burzsoázia érdekeit. A szénbányászat fejlődését gátló 1854-es rendelet érzékenyen érintette a hazai szénpiacon érdekelt osztrák tőkét is. Az eltörléséért folyó harc átnyúlik még a kiegyezés utáni évekre is. A Pester Lloyd 1871. március 4-i számában így ír: „A szénkitermelés fellendülése csak akkor várható..., ha a szénbányászat szabadsága azonnal törvénnyé lesz, ha a széntermelés végre hosszú tárgyalások ... és hasonló ehhez kapcsolódó jogügyletek után végre kikerül a nagybirtok markából".

40 Az abszolutizmus-kori iparfejlődés maga után vonta a munkásság kialakulását is. A szászvári bányaüzem munkásainak száma a tárgyalt időszakban 30—40 fő körül mozoghatott, akik állandó alkalmazásban voltak. 1863ban a munkáslétszám a következőképp alakult: 1 bányamester, 1 könyvelő, 15 bányabeli, 9 külszíni, összesen tehát 26 fő.

41 Tekintetbe kell azonban venni, hogy 1863-ig a munkálatok kutatójellegűek voltak, és így viszonylag kevés szakmunkásra volt szükség, akiket a vállalkozók állandóan foglalkoztattak. E létszám feltehetőleg időszaki napszámosok számával gyarapodhatott, attól függően, ahogyan ezt a munkálatok megkívánták. 1858-ban a létszám 30 fő.

42 A bányamunkások jórészt a parasztság soraiból kerültek ki. Nem azért, mivel szívesen dolgoztak volna bányában, hanem mert rákényszerültek. A 48-as jobbágyfelszabadítás felemás volt. A személyi kötöttség ugyan megszűnt, azonban föld csak keveseknek jutott. Az 50-es évek tagosításai és a gyarmati adórendszer következtében a földnélküliek száma még tovább gyarapodott. A földnélküli parasztok, hogy megélhetésük biztosítva legyen, kénytelenek voltak ipari és így bányamunkát is vállalni. Azonban korábbi, paraszti életmódjukhoz sokáig ragaszkodtak, és a bányamunkát is ennek szellemében végezték, így pl. az ennivaló mellé bort is vittek magukkal a bányába. A szászvári öreg magyarok pedig széles magyar gatyában jártak munkára még 1891-ben is. Bányahatósági rendelettel kellett eltiltani a bányában a „landesübliche weisse Hősen" viselését.

43 Az 1850—1892-ig terjedő években a Szászváron nyilvántartott 1013 munkásból 769 magyar, paraszti származású és 244 külföldi, főként karinhiai, stayer és csehországi munkás volt.

44 A munkásságnak tehát kisebbik hányadát tették ki a külföldi munkások, akik a szakma mesterei voltak. Hazánkban szükség is volt rájuk, mivel fejlődésünkből a manufaktúra korszak jórészt kiesett, s így iparunk képzett szakmunkásokkal nemigen rendelkezett. A külföldi munkások munkájukat hozzáértéssel végezték, annál is inkább, mivel bérük a magyar munkások 2—3-szorosát tette ki. Voltak közülük, akik visszavándoroltak hazájukba, a többség azonban letelepült Szászvár környékén, és felszívódott a helyi lakosság soraiba.

45 A szászvári bányaüzemnél az idegen munkások soraiból kikerülő vájárok napi keresete átlag 60 krajcár, a magyar munkások bére pedig átlag 33 krajcár volt.

46 Az üzem vezetői szintén a külföldi munkások soraiból kerültek ki. így pl. Krattky József, aki az 50-es években került Szászvárra, ahol rövidesen üzemvezető lett és azt 1868-ig vezette. Fizetése heti 80 frt-ot tett ki. ö is Szászváron telepedet le, ahol földet vásárolt és bérelt, továbbá három házat épített.

47 A nagymányoki és váraljai bányák esetében a kérdéses időszakban munkáslétszámról még nem beszélhetünk, mivel a szerződést kötők a kutatási 12 Tanulmányok Tolna megye történetéből 177