Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

A fejlődés a kapitalizmus koráig A bányaművelés alakulása az első nyomoktól 1849-ig. A hazai kőszéntelepek kutatására, bányászására a lökést a kapitalista fejlődés adta meg. Magyarországon ezt a fejlődést gátolta az Ausztriától val® gyarmati jeUegű függés, és a kapitalista fejlődés útjára torlaszt emelő feudális erők megléíe. A feudalizmus időszakában a kőszenet az erdőségek és az Alföldön a trágya és a kukoricaszár helyettesítették. A kőszén előfordulásával kapcsolatos első adatot Csiba István jezsuita pap említi meg 1714-ből, amely szerint a dobsinai hegyekben és Zsolna vidékén kőszenet lehet találni." Kétségtelen, hogy az ásványszén kutatását, bányászását a kapitalista csirák kibontakozásán túlmenően elősegítette az érckohók önköltségének csökkentésére irányuló törekvés, és ezzel kapcsolatosan jelentkező fahiány is. Amikor Imhoff graunschweigi herceg, titkos tanácsos és bányakapitány Mária Terézia megbízásából 1749-ben a Selmecbányái bányaművek helyzetét vizsgálta, tudósításában kijelenti, hogy hajtóvíz hiányában a „tűzgépek örökös rákfenéi a selmeci bányaműveknek, mivel a gépek nagyon sok fát fogyasztanak". Ajánlotta, hogy a vidéken kutassanak kőszén után. A kutatások országszerte meg is indultak. Megjegyzendő azonban, hogy első hazai bányánknak, a brennberginek 1759-ben való megnyitása véletlen következménye. Állítólag 1753 táján egy pásztor szénkibúváson rakott tüzet, melynek következtében a szén meggyulladt, s a pásztor pár nap múlva a helyet füstölni látta. Ezt Sopron város elöljáróságának jelentette: „Der Berg brennt". A bánya neve tehát így született. A termelt szén azonban barnaszén volt, és kellemetlen szaga miatt nem szívesen fogyasztották, hiszen Sopron környékén fa is bőven volt. Azonban az ország más részein, a vaskohók és ércbányák közelében az erdőállomány ugyancsak megcsappant, s a fát, illetve faszenet messziről kellett szállítani, ami a korabeli rossz közlekedési viszonyok miatt a kohók tüzelőszükségletét ugyancsak megdrágította. Mária Terézia két rendelete (1766, 1768. évi) igyekezett a bajon segíteni, és 24, illetve 50 arany jutalmat tűzött ki az ásványszén bejelentői számára. Több bejelentés érkezett 1771-ig, közöttük a pécsvidéki szénlelőhelyeké is, melyeket Krifka Xavér Ferenc 1769. évi bejelentése alapján a legjobb minőségűnek találtak." Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy Bécs szándéka elsődlegesen a kohászat és ezzel közvetve összefüggő nemesfémbányászat termelésének elősegítése volt. Ennek pedig eszköze, az előállott fahiány és a rossz közlekedési viszonyok miatt, a kőszénbányászat. Intézkedései azonban így is kétségtelenül szolgálták a hazai kőszénbányászat, a kapitalista fejlődés ügyét. Azonban a nemesi alkotmány sáncaival elbarikádozott nemességnek, mely a társadalmi fejlődés ügyét feledve, vagy fel nem ismerve csak a függetlenség ügyét tartotta szem előtt, kénytelen volt engedményeket tenni. Míg Ausztriában a kőszenet szabad ásványnak minősítették, addig hazánkban — éppen az egyik érdekelt földbirtokosnak, Pálffy János országbíró jogi véleménye alapján — II. József 1788. június 20-i rendelete kimondta: „Azé a szén, akié a föld".

13 Bécsnek a kőszénbányászatot elősegítő rendeletei, az ezekben biztosított jutalom kétségtelenül segítette, növelte a vállalkozókedvet a bányászatban. Azonban tény az is, hogy éppen az udvar korábbi, egyoldalúan a mezőgazdaságot támogató gazdaságpolitikája miatt a viszonyok még éretlenek vol170