Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Grósz József: A kőszénbányászat alakulása Tolna megyében az első világháború kitöréséig • 167

tak, s nem biztosították a kőszénbányászat fejlődését megfelelően. Az eredeti tőkefelhalmozódás ugyan már megindult hazánkban, azonban a kereskedelem révén felhalmozódott tőke nem a bányászat, hanem elsősorban a mezőgazdasággal összefüggő iparban került befektetésre. Annál is inkább, mivel a földbirtokot kézben tartó tulajdonosok, birtokosok idegenkedtek minden olyan tevékenységtől, amely a mezőgazdasági termelést szerintük gátolta. Mivel a földbirtokosok a kőszén kutatására és termelésére irányuló törekvést meg nem akadályozhatták, igyekeztek a bérlőket a szénterületről elriasztani, vagy olyan helyzetbe hozni, amely a jelentősebb bányaművelést gátolta. Ezt tapasztalhatjuk az északi szénvonulaton, a vármegyéhez tartozó váraljai, mázai és a Baranya vármegyéhez tartozó szászvári bányák esetében is. Az uradalmak a szénterületet csak rövid időszakra adták bérbe, ami a jelentősebb tőkebefektetést, a megfelelő technikai szint kialakítását gátolta, hátráltatta. Ez volt a helyzet az 1817-ben az északi szénterületen megjelenő, viszonylag tőkeerős Kolb társulás esetében is, melynek bérlete 10 esztendőre szólt. Ez ugyan az említett szénterületen a leghosszabb bérlet, azonban rövid ahhoz, hogy a társulást jelentősebb beruházásokra késztesse, s így a bérlet közelgő lejárásakor, hiszen a szerződés meghosszabbításának reménye minimális, rablógazdálkodásra tértek át.

14 A hazai iparfejlődés elmaradott volta, a rossz közlekedési viszonyok nem biztosítottak megfelelő piacot a kőszén számára, hiszen a faszenet, fát használó ipar csak az 1830-as években kezd komolyabb fejlődésnek indulni. Kezdetben a kőszenet reklámozni kellett. Ezt tette a váraljai bánya bérlője, Kreho György bonyhádi orvos is, aki szekerekre rakott szénnel bejárta a környező falvak faszénnel dolgozó iparosainak műhelyeit, s egy-egy mérő szenet adott nekik ingyen azzal, hogy próbálják ki, s ha bevált, használják faszén helyett.

15 A pécsi kőszénbányászat fejlődését szolgálta az a bizottság, amely 1807. május 19—20 között ülést tartott Pécsett, és célul tűzte ki a Mecsek hegység széntelepeinek feltárását, bányászását. E területek azonban jórészt a püspökség és a káptalani uradalom birtokában voltak, akik idegenkedtek a kőszénbányászattól, és csak a Helytartótanács figyelmeztetésére, felhívására voltak hajlandók a kutatást, a bányászatot megengedni. Így lehetővé vált egy kincstári bányaigazgatóság felállítása, mely Pécs székhellyel működését 1808-ban megkezdte.

16 E bányaigazgatóság tevékenysége az északi szénterületre és így a megyére is kiterjedt. 1808—1840 között a Mecsekben 21 magánvállalkozó kezdett szénbányákat művelni, így a déli, pécsi szénterületen Szabolcs és Vasas község, az északi szénterületen pedig Szászvár, Váralja, Máza és Nagymányok községek határában. A pécsi bányakapitányság kimutatása szerint a magánvállalkozók az említett időszakban összesen 1 325 201 q szenet termeltek, melyet 1 305 509,— frt értékben adtak el.

17 A kőszén felhasználását az erdők faállományának kímélése céljából szorgalmazó kormányszékeknek a kőszén piacát szélesíteni igyekvő erőfeszítései megyénkben hajótörést szenvedtek. A központi szervek ugyanis azt várták, hogy a kőszenet legalább az állami, megyei intézmények tüzelőként alkalmazzák. Tolna megye tanácsa azonban még 1847-ben is úgy vélte, hogy továbbra is a fatüzelésnél marad, mivel a meglévő fatüzelésű kályhák átépítése túlságosan költséges.

18 A nehézségek ellenére azonban megyénkben, az északi szénterületen a kutatás, a kőszénbányászat viszonylag korán megindult. Váralján egy Huth nevű bányász 1793-ben, Nagymányokon 1803-ban egy Riel Krámer nevű bá171