Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5

1542-ben a három járásban 222 helységet írtak össze (az elnéptelenedetteket is beleszámítva), bennük a porták száma 1749,5 volt. Az egy falura eső portaszám tehát 7,8. ötven évvel korábban Tolna megyében a helységenkénti portaátlag 17,8 volt.

21 Ez a különbség, az összeírási rendszer változását figyelembe véve is, kb. 50%-os visszaesésre mutat. A portaátlag természetesen járásonként változik. A csatározások által különösen sújtott délnyugati járásban 4,8, a védett nyugati járásban 12, a Kapos-mentiben 8,6 porta esett egy helységre. Ez utóbbi járásban 1543-ban már 4,2 portára zuhant az átlag, és még akkor is alig haladja meg az előző évi átlag felét, ha az időközben elnéptelenedett helységeket számításon kívül hagyjuk (5,8). A megyének ezen a részén Török Bálint rendelkezett a legnagyobb birtokkal, összesen 480 portával, ami a teljes portaszám 27,2%-át teszi ki. Werbőczy Imrével együtt a három járás portáinak 41%-át birtokolták 1542-ben. A fennmaradó 59% így oszlott meg: 100—200 portája volt 1 birtokosnak, 51—100 portája volt 3 birtokosnak, 21—50 portája volt 4 birtokosnak, 11—20 portája volt 16 birtokosnak, 5,5—10 portája volt 19 birtokosnak, 1—5 portája volt 58 birtokosnak. Ezek az adatok az uralkodó osztályon belüli nagyfokú polarizációról vallanak. Az egyik oldalon 6 birtokos (az összes birtokosok 5,8%-a) áll, akiknél a három járás jobbágyságának gazdasági erejéből 63,9% halmozódott fel. A másik oldalon a nemesi családok 56,8%-a mindössze néhány jobbágygazdaság jövedelmét élvezte. A nagybirtok ezekben az időkben a gyengék rovására terjeszkedett. A nyugati járásban Török Bálint saját birtokaihoz foglalta a somogyvári apátság 24, a nyulszigeti apácák 25 portáját, Koppányt és tartozékait 83 portával {az összeírok Thurzó tulajdonának tudták)

22

, valamint a fehérvári káptalan birtokainak egy részét.

23 Mások is, például Fáncsy János, Harámbassa Márton, Nóvák János (nyilván Török familiárisai

24

) a fehérvári káptalan és az őrkanonokság birtokaiból ragadták el az 1542-ben birtokukként összeírt falvaikat. Az egytelkes nemesség nem képezett szélesebb réteget még a nemességen belül sem. A délnyugati járásban 1542-ben 5 faluban elszórva 14 egytelkes adózott. Közülük nyolc olyan szegény volt, hogy még a néhány dénárnyi vagyonhatvanadot sem tudták tőlük behajtani, a fizetők között egyetlen olyan sem akadt, aki 25 dénárnál többet fizetett volna. A Kaposmenti járási egytelkesei (10 helységben 35) tehetősebbek voltak. Főleg Szokolyon és Fornádon találhatók szép számmal (14, illetve 9). Fornádi egytelkes nemes volt maga a járás szolgabírája, Fornády Benedek is. A délnyugati járás dika jegy zekének érdekes színfoltja a plébánosok és /papok összeírása. A megadóztatott alsópapság anyagi színvonala az egytelkes nemesekéhez hasonlított. Ez nem meglepő, hiszen tudjuk, hogy a reformáció térhódításában és a hierarchia felbomlásában milyen nagy szerepet játszott a katolikus alsópapság nyomora és ebből fakadó elégedetlensége. A szentmártoni plébános, aki pedig egyben főesperes is, nincstelennek mondta magát. Több plébánost szegénysége miatt nem tudtak megadóztatni. Legmódosabb a vásárosdombói vicearchidiaconus volt, akit két forinttal róttak meg, két bérese még ezen kívül 15 dénárt fizetett. Az egyház gazdagságából azonban már semmi sem jutott az oltárigazgatónak, aki ugyanott élt.

25 A dika jegyzékek pontosan a legnépesebb társadalmi osztály, a jobbágyság rétegeződésére nem nyújtanak felvilágosítást, mivel a telket, a jobbágy14