Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)
Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87
katonát ajánltatott meg velük. Intézkedéseinek egy része közvetlenül érintette Tolna megyét is. Január 15-én közli a fejedelemmel: Bottyánt ezerével Földvárhoz küldte; „hitire kötötte az hidat. Az ráczokkal is bíztatnak. Most küldök pénzt, posztót utánna, azon kívül az új ezerekben adtam négy lovast és kettőt gyalogot neki". A hídra nemcsak az utánpótlás és összeköttetés biztosítására volt sürgősen szüksége a kuruc hadvezetésnek. A császáriak a Dunántúlra „várják vissza Erdélybül az német tábort", s úgy hiszik, hogy Péterváradon át jön. „Igen jó lesz, ha addig megcsináltatja Bottyán az hidat: mert ezek innen eleiben mennek az Dráváig, s Nagyságod tábora is megelőzheti őköt az földvári hídon." 211 Bottyán a vett parancs szerint rögtön útnak indult, február 2-án már Tácon van, onnan közli Rákóczival: „Én Istennek engedelmébül Soprony alól vissza, már Simontornyára érkeztem, honnan egyenesen az Dráván általsietek az ráczságnak meghódoltatására ..." Egyúttal azt is jelenti, — s ez magyarázatot ad a kuruc csapatok fegyelmezetlenségére, — hogy Hellepront János commissárius sem Simontornya, sem Pécs táján nem tudja biztosítani a hadak élelmezését. 24 '' 1 Mielőtt azonban a hídépítéshez látott volna, előbb a rácok fenyegetését akarta kiküszöbölni. Ezért február első felében, magához vonva a várak őrségének egy részét, az összes nélkülözhető katonasággal betört Szlavóniába, s megtorlásként éppúgy pusztított és rabolt, mint a rácok a dunántúli vidékeken. Zsákmánnyal megrakodott seregének utóhadát azonban, amely főleg gyalogságból állott, Herberstein eszéki és Nehem pétervári császári tábornokok utóiérték és Igáinál szétverték. „Inkább oszlott, mint veszett ott az had, kit tulajdoníthatni az gondatlanságnak: miért kellett annyira széthányni neki az hadat és oly kevéssel indulni?" — volt Bercsényi véleménye az esetről. 244 A szekszárdiak közül azonban sokan elestek, vagy rabságba jutottak az ígali harcon. 243 A császáriak győzelmük után Bottyánvára alá nyomultak. A sáncban tartózkodott Bottyán is, aki azonban lovasságával átvágta magát az ostromlókon. Hellepront egy darabig védte a sáncot, majd kivonult belőle, ezzel azonban időt biztosított Bottyánnak, aki hadait koncentrálva, elállta a Sió vonalát, s a Simontornyára és Földvárra támaszkodó ezredeit a császáriak nem támadták meg, hanem — a szokásos pusztítás és rablás után — visszavonultak. 246 Bottyánvárának azonban ez volt utolsó szerepe a katonai eseményekben. A kivonuló császáriak meggyújtották a védfalakat, s bár ez nem. okozott nagy kárt a sáncban, s amikor 1706 április közepén Bottyán és Saint-Justh francia hadmérnök bejárták a 105x25 öl nagyságú erődítményt, úgy látták, hogy könnyen helyreállítható lett volna. Ez azonban nem történt meg. 2 '' 7 Elhárítva, legalábbis egyelőre, a rác veszélyt. Bottyán most már hozzáláthatott a földvári híd építéséhez. Bár a számbajöhető átkelőhelyek közül Földvár volt a legkedvezőtlenebb fekvésű, hiszen Felsőmagyarországról csak nagy kerülővel vezetett rajta az út Dunántúlra, mégis, mint egyetlen átkelőpont, nagy fontosságú volt a kurucok számára. A dunántúli hadsereg ellátása pedig nyilván olyan nagyméretű szállásokat igényelt, amihez feltétlenül szüksége volt állandó hídra. Ha Rákóczi a Dunántúlon végleg szilárdítani a szabadságharc helyzetét, akkor feltétlenül birtokba kellett vennie és megtartania egy állandó és biztos összeköttetési vonalat. Ezt a feladatot 1706ban Földvárnak kellett ellátnia. 135
