Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

A nemzetőrség volt tehát az egyetlen fegyveres, bár nagyon gyéren felfegyverzett alakulat, amely a megye határát a kisebb szerb és horvát csapatok beütéseitől megvédelmezhette. Sietni kellett ezért Tolna megyében is a nemzetőrök toborzásával, amelynek során már teljesen eltekintettek a cenzustól, amihez addig, amíg csak otthon kellett a falut, a házat védelmezni, szigorúan ragaszkodtak. Amikor a haza, a megye védelmében az otthontól távol már harcolni is kellett, a módosabbak, a tehetősebbek egyre-másra húzódoztak az ilyen szolgálattól és a községek mindinkább a zselléreket, a helyettesítést vállalókat állították ki a mozgó seregbe. Meg is rótta ezért Szemere Bertalan belügyminiszter a megye vezetőségét, utasítva Augusz Antal első alispánt arra, hogy ezentúl „személyválogatás nélkül rendelje ki a nemzetőröket és ha valójában csak zsellérek kényszeríttettek volna kiállásra, intézkedjék az ügy orvoslása iránt, mert a szegényebb néposztály ellen intézett ezen merénylet ellenkezik a testvériség és egyenlőség elveivel, továbbá a nemzetőrségről alkotott törvény szellemével.

9 Előzetesen még arra is felszólította a belügyminiszter a megyét, hasson oda, hogy a rendes nemzeti őrsereg minél előbb lelkes fiatalokkal teljék be.

10 A megye közönsége erre azt jelentette a miniszternek, hogy „a szegényebbek számosan önként jelentkeztek a mozgó seregbe, amit igazol az az örvendetes tény is, hogy Perczel Miklós polgártársnak, akit a megye a toborzások vezetésére a kormány által kiküldött tiszt mellé polgári biztosul rendelt, lelkes buzdítása eredményekép 130 erős testalkatú, fegyverviselére alkalmas önkéntest sikerült a 8. honvéd zászlóaljhoz rövid pár nap alatt egyedül Szekszárd városából kiállítania."

11 A mozgó nemzeti őrseregeknek a megye részéről való kiállítására és felszerelésére és azután Bácskába és a Dráva-mentére való sürgős útbaindítására valóban nagy szükség volt, mert ezekből a szomszédos megyékből egyremásra érkeztek a riasztó hírek, hogy a szerbek és a horvátok az országba leendő betörésre készülődnek. Az 1848. évi június hó 10 és 19-én Bács-Bodrog vármegye vezetősége már arról értesítette a megye közönségét, hogy „Bács megye szélén, továbbá Karlovác és Periasz tájékán összesen mintegy 40 000-re menő lázadók és a magyar kormányt megismerni nem akaró csoport máiglan is összegyűlve lévén, minden percben támadhat. Ezért Bács megye a vész elhárítására önkéntesekből álló 20 000 főnyi sereg azonnali kiállítását határozta el, hogy a csajkások határától egészen Futtákig őrvonal képeztetvén, gát vettessék, nehogy a lázadók alattomosan a megyebeliektől táplálékot nyerhessenek". Bács megye ennek a 20 000 főnyi seregnek csak a felét tudta egyelőre kiállítani, ezért kérte Tolna megyét őrsereg kiállitósára és segítségül küldésére.

12 Az általános délvidéki helyzet „megvilágosítása" céljából egy későbbi levelében Knézy Antal, bácskai első alispán, megküldötte még torontáli kollégájának hozzáintézett kétségbeejtő levelét is, amelyben az „az Isten és a Haza nevében" segítséget kért, mert — amint írta — június 6-án a Csajkás-kerületbeli községekből alakult forradalmi csapat, több szerémi lakossal egyesülve, Joanovics Izsák, elcsapott határőrvidéki tiszt vezetése alatt Titelbe tört, hosszú szuronyos puskákkal, vasvillákkal és kiegyenesített kaszákkal felfegyverkezve. Ez a Joanovics, kasszáit csajkás-tiszt vezette horda a titeli főpiacon megállapodott és onnan a minden védelem és őrizet nélkül hagyott nagyobb ágyukból nyolcat, 64 ágyú és 16 kartácstöltéssel együtt, harangzúgás között magával vitt. A felkelők a lőport is összeszedték és a hír szerint Óbecse és Kikinda irányában távoztak, hogy az ott bebörtönzött atyafiaikat kiszabadítsák.

13 Mollinári őrnagy, aki a Titelben állomásozó sorkatonaságnak volt a parancsnoka, a rablást nem tudta megakadályozni, egyszerűen azon oknál fogva, mivel az egész 89