Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

A járási választmányok működésének eredményeképp egymás után alakultak meg a nemzetőrségek Szekszárd, Dunaföldvár, Paks, Bátaszék, Bonyhád, Nagyszokoly, Ireg, Szakcs, Tamási, Tolna és Dombóvár mezővárosokban, továbbá a megye nagyobb községeiben. A legnagyobb létszámú nemzetőrség Szekszárd, Dunaföldvár és Bátaszék községekben működött, ahol a számuk mindenütt meghaladta az 500 főt. A kisebb helységekben azonban igen sok helyen még az összeírást is elhanyagolták, azzal az érveléssel, hogy őket nem fenyegeti semmiféle veszedelem, a községükben pedig rend van. Nagy hiány mutatkozott a szükséges fegyverzet terén. Igaz, hogy szolgálatra minden nemzetőr a saját fegyverét használhatta, de azzal nagyon kevesen rendelkeztek, hisz a szegényebb néposztály és a jobbágyok sem tarthattak addig fegyvert, az állam pedig egyelőre nem tudott fegyvert kiutalni. Még talán Szekszárdon és Bátaszéken rendelkeztek a nemzetőrök nagyobb számban fegyverrel. Szekszárdon a megyei hajdúk és rendfenntartó közegek részére volt fegyverraktár Szévald István, megyei várkapitány őrizetében. Bátaszéken pedig szép létszámmal két polgári lövészegylet is működött és azok mindegyike egyenruhával és fegyverrel is el volt látva. Az egyik: a Bátaszéki Német Lövésztestület (Jager Militz-Korps zu Bátaszék), melyet 1736-ban a német telepítések első évtizedeiben alapítottak. A másik ilyen fegyveres testület a Bátaszéki Magyar Lövészegylet volt, amelynek alapítási ideje ismeretlen, de 1828-ban és utána még a szabadságharcot közvetlenül megelőző években is működött. így természetesen a bátaszékiek 1848-ban a saját fegyvereikkel vonultak be a megyei mozgó nemzetőri seregbe is.

7 A legtöbb helyen azonban legfeljebb a tisztek látták el magukat karddal, a nemzetőröknek csak az olyan helyeken akadt puskájuk, ahol nagyobb számú nemes lakott a községben, így például Nagyszokolyban, ahol az őrseregben 21 nemes is szolgált és azok mindegyike rendelkezett vagy fegyverrel, vagy karddal, így a nagyszokolyi nemzetőrök 36 puskát és 18 kardot mondhattak a magukénak.

8 Ezek a nemzetőrségek eredeti rendeltetésüknek, az otthoni rend- és vagyonbiztonság megőrzésének kielégítő módon meg is feleltek. Amikor azonban a nemzetiségek mozgalma napról-napra fenyegetőbbé vált és annak folytán az ellenséges beütések lehetősége is fennállott, sürgősen fegyelmezett és némi katonai kiképzésben részesült katonai alakulatokról kellett gondoskodni, olyan csapatokat szervezni, amelyek nemcsak a házi tűzhely megvésédére, hanem bárhol felhasználhatók legyenek. A kormány ezért a szerbek május 13-i karlócai gyűlése után, május 16-án „a királyi trón és a haza védelmére" 10 000 főnyi mozgó nemzetőrségnek toborzás útján való felállítását rendelte el. Ezeket az alakulatokat nevezték azután önkéntes, vagy rendes nemzetőröknek, megkülönböztetésül a helyi szolgálatot teljesítő nemzetőröktől. A honvéd nevet, amelyet a sorkatonaságnál szolgáló legénység elnevezéséül használtak, Kisfaludy Károlynak az „Élet korai" című költeményéből vették át, amelynek egyik sorában á költő ezt írta: „Nem csügged a honvéd, tisztét teljesíti." A haza védelmének még egy számbavehető tényezője volt az úgynevezett népfelkelés, amely abban különbözött a nemzetőrségtől, hogy rendes csapatkötelékek helyett, csoportokban alkalmazták az ellenség zavarására és amely szervnek a fegyverzete a legkezdetlegesebb eszközökből állott. Tolna megyét közelsége folytán leginkább a szerb és horvát fegyveres felkelés fenyegette. A megye területén állomásozó sorkatonaságra, amint arról már megemlékeztünk, számítani egyáltalában nem lehetett, az alakulóban levő honvédség csapategységei pedig még nem táboroztak a megyében. 88