Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

csak a nép megnyugtatása miatt is. Gróf Zichy László és Auerhammer Alajos nemzetőrségi őrnagy segítségévei igyekezett minél gyorsabban jól felszerelt mozgatható alakulatokat felállítani, annál is inkább, mivel gróf Batthyány Kázmér kormánybiztosnak Baranya megye kérésiére egységeket kellett volna haladéktalanul Mohácsra, Bártanára és Hercegszőlősre útbaindítania. A megye közönsége még mindig hozott áldozatot és a nemzetőrök ellátására 3000 pengőforintot utalt ki a megyei pénztárból.

144 Azt hogy Tolna megyei nemzetőrök eljutottak-e a felsorolt baranyai községekbe, nem tudni. Nem valószínű, mert a december 30.-i szerencsétlen móri-csata után — bár Windischgrátz lassan tudott előre haladni a Dunántúlon — az 1849. év februárjának vége felé a császári csapatok mégis birtokukba vették Tolna megye területét, amelyet azután 74 napig ostromállapotban tartottak. így az ellenséges megszállás miatt az önkéntesek toborzása nem is történhetett meg. Az 1849. április 29-i komáromi ütközet után újra felcsillant a remény. A megszálló császári csapatok a megye területéről is visszavonulóban voltak és újra bizakodna kezdett a nép. Jellasics már április 29-én jelentette Dunaföldvárról felsőbb parancsnokságának, hogy visszavonulóban zavartalanul folytatja az útját Zombor felé, de fél, hogy a Bánátban kétségbeejtő lesz a helyzet, ha az ottlévőknek segítségére nem siet. 30.-án Pakson volt, onnan május 1-én Tolnára ment tovább, itt olyan értesítést kapott, hogy Berezel Mór Tolnában van, de a hír nem bizonyult valónak. Tolnáról május 2.-án Szekszárdra, onnan két nap múlva május 4-én Bátaszékre vonult, majd másnap Bátára érkezett, ahol tábort ütött és végül május 6-án Szekeső felé elhagyta a megye területét.

145 Ennek megtörténte titán a megye életében viszonylagos nyugalom következett, amit csak a meg-megújuló horvát betörések zavartak meg. Ezeknek a megakadályozása céljából a megye, amelynek a vezetését a császári seregek kivonulása után ismét a régi magyarérzésű tisztviselők vették át, megállapította, hogy rendes sorkatonaság hiányában a garázdálkodásokat megakadályozni nem lehet és arra a szükséges fegyelem hiánya miatt az általános népfelkelés sem alkalmas, de egyébként is a népet a gazdasági munkáktól nem is célszerű elvonni, egy 600 főből álló könnyen mozgatható önkéntes nemzetőr gárdának az összeállítását határozta el. A létszámot bizonyos alku szerint jutalomnak havonkint történendő kiszolgáltatása mellett a kijelölt községek 1849. július hónap első napjáig voltak kötelesek kiállítani. A községtől kapott jutalmon kívül részükre a szokásos katonai zsoldot a megyei pénztár fizeti ki. A csapat eredményesebb működése érdekében kérték a kormányzatot, hogy a megye 3 ágyuját mielőbb küldesse vissza. „Mivel vedig Bonyhád vidékét a sereg megalakulásáig sem lehet fedezet nélkül hagyni, Szévald István, ideiglenes parancsnoknak meghagyatik, hogy a Bonyhád körül összegyűlt nagyszámú népből egyelőre ugyancsak egy 600 főnyi csapatot alakítson önkéntesen ajánlkozó és rendes zsolddal ellátandó egyéneket alkalmazván és emellett a fegyveres megyei legénységet (hajdúkat) a csapat részére addig is, míg erre nézve további rendelkezést nem veend, tartsa meg,"

1

** — szólt a határozat. Szévald várkapitány csapatának beavatkozására hamarosan szükség is volt a Mohácsról július 20-a körül felhúzódott horvátoknak Báta ellen intézett merénylete alkalmával. Harcra nem került sor. A támadók ugyanis miközben a helységet lángba borították és a város „jobb érzésű lakosságának nagy értékű vagyonát" elvitték és tönkretették, eltávoztak anélkül, hogy a magyar fegyveres erőt bevárták volna, összesen 250 és egynéhány ház pusztult el, lakóinak a megsegítésére azonnal megyei bizottságot alakítottak.

147 9* 131