Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

Ennek a 600 főnyi, úgyis mondhatnók zsoldos csapatnak bármiféle további működéséről sincsenek adataink. A megye szabadságharcosainak a szerepe ezzel véget is ért, mivel a világosi fegyverletételig már csak egyes lelkes fiatalok szöktek át a Dunán, hogy az Alföldön még fegyverben álló tolnai önkéntes és honvéd alakulatoknál harcolhassanak. Itthon a megyében legfeljebb Nemegyey őrnagy szabadcsapatai próbáikóztak a megszállókkal szentben és az utolsó, de teljesen reménytelen védelmi kísérlet Noszlopy Gáspár, kormánybiztos ostoros csapatának szervezése volt.

148 Ez az alakulat is hamarosan szétoszlott, mert az augusztus 13.-ti világosi fegyverletétel híre hamar elterjedt és a megye szigorú katonai megszállás alá került. Megszűnt minden partizánfcodás is és a nép bizonytalan, reménytelen várakozásiban élte a maga csendes életét. Néha ugyan fellángolt az elégedetlenség a megszállókkal szemben és ha tettekben nem is, de szóval annál többször adtak 'kifejezést az emberek az idegenekkel és renegátokkal szembeni gyűlöletüknek. így például Pincehelyen, Ozorán, Regölyben, Szakályban, Gyulán, Gyulajon, Döbröközön és Szalkcson a lázadók „bár nem nyilvánosan, német kutyának nevezték őfelségét, az osztrák császárt". Ezért Miltényi Miklós, az ozorai Eszterházy uradalom kerületi főügyésze, esetleges nagyobb megmozdulástól tartva, katonaságot kért Augusz Antaltól, aki ekkor már nem a megye 48-as lelkes alispánja, hanem időben köpönyeget fordítva, császári-királyi kormánybiztos volt a megyében. A kérelemre báró Kirnbach őrnagy közölte Velics István tamásii főbíróval, hogy Tamásában rendelkezésre áll egy század lovasság, de ha szükség mutatkozik rá, még egy fél századnyi lovasságot tud küldeni a lázongók megfékezésére.

149 A Tolna megyei szabadságharcosok nyomát így tovább már nem követhetjük, kíséreljük meg azonban befejezésül megállapítani, hány embert adott a megye a szabadságért küzdők soraiba. A kiállított mozgó és önkéntes nemzetőrök, továbbá a besorozott honvédek számát hozzávetőlegesen imerjük. Bácskába és a Dráva-mentére első ízben 2—2000, összesen 4000 nemzetőrt mozgósítottak. Az ókéri hazaszéledés után újabb 2000 embert küldött a megye a verbászi táborba. A harmadik hasonló nagyságú bácskai sereg kimozdítására, amint láttuk, nem került sor. A 41-es és 46-os számú rendes honvédzászlóalj mellett még 3 önkéntes gyalogzászlóaljat és 3 lovasosztályt is kiállított a megye. A besorozott honvédújoncok száma az 1848. októberi toborzások alkalmával 3064 volt. Ha ezekhez hozzászámítjuk az ozorai 10—12 000 főnyi népfelkelőt, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy Tolna megye lakosságának 10 százaléka harcolt az 1848-as vívmányok megvalósításáért és a szabadságért. Emberben nem érte nagy veszteség a megyét, de hogy hányan tértek vissza, hányan pusztultak el fogságban és hányan lettek halálukban hősei a szabadságnak, pontosan megállapítani nem tudjuk. A Tolna megyei Honvéd Egylet a visszatértek közül az 1891. esztendőben még 20 tisztet, 34 altisztet és 447 közlegényt tartott nyilván a megye területén.

150 A szabadságharc elbukhatott, de a forradalmi hangulat tovább izzott a nép körében és ezért a jobbágyfelszabadítás tényét még a császári önkényuralom sem merte meg nem történtnek tekinteni. El kell ismerni, az 1848-as európai kirobbanások között talán éppen a magyar forradalom volt a legrangosabb, mert a magyar nép ezúttal is egymagára hagyatva szállott szembe 132