Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

ván megyei tiszti alügyész cáfolatot intéz annak a lapnak a szerkesztőségéhez, amelynek a lapjában az ókéri-esst maitt a tolnai nemzetőrökre rágalmazó megállapítást tett.

136 Mind a két feltétel teljesítést nyert, annál is inkább, mivel a tolnai nemzetőrök jó hírnevén Ökérnél esett foltot a pákozdi csatában és Ozoránál tanúsított vitézségük teljesen eltüntette. A megye állandó bizottmánya szinte állandóan ülésezett, így a december 7-i ülésében Perczel Gyula főszolgabírót a tolnai önkéntes zászlóaljhoz kapitánnyá nevezte ki.

137 Őrffy Imre mérnököt pedig az Eszékre irányított lovascsapatba osztották be, hogy ott a táborkarnál teljesítsen szolgálatot. Perczel Gyulát később ugyancsak ehhez a lovasosztályhoz helyezték át.

138 Csapó Vilmos ezredes a lovascsapattal végre elindulhatott Eszékre, csakhogy jelentése szerint a legénység teljesen fehérnemű nélkül állott. A megye erre az ajándékba összegyűjtött ruhaneműeikből azonnal mind a 150 lovast két váltás alsó fehérneművel látta el. Egyben úgy intézkedett, hogy az otthon maradt nemzetőrök felett a felügyeietet, Csapó Vilmos távoztával Albanich György, szekszárdi nemzetőrségi kapitány lássa el.

139 Nehezebben ment a megyei tüzérütegnek megfelelő legénységgel való kiegészítése; Tilkovszky Béla hadnagynak, a tüzérek kiképzőjének nem álott kellő számú önkéntesen jelentkező egyén a rendelkezésére. Az üteghez főleg kovács és lakatos mesterembereket kívánt beszervezni, mivel azok szerinte jobban értettek a lövegek kezeléséhez. Ilyenek nem jelentkeztek önként, mivel a kiképzés ideje alatt semmit sem tudtak keresni. Emiatt a megyei bizottmány úgy rendelkezett, hogy a tüzéreket is az összeírt nemzetőrök közül keűl kiállítani, de azok a gyakorlati napokra a megyei pénztárból 12 pengőforint térítést fognak kapni.

140 A megyei bizottmány utolsó nagyobbszabású intézkedése a december 16.-Í ülésén történt, amikor az Országos Honvédelmi Bizottmány leirata alapján a haza és a megye védelmére mégegyszer önkéntes nemzetőri mozgócsapat felállítását rendelte el. A gyalogosokat a földvári járásból Földvárra, a központiból Szekszárdra, a völgységiből Bonyhádra, a simontornyai járásból Sárszentiőrincre, a dombóváriból pedig Tamásiba kellett összpontosítani. A lovasokat minden járásból Ozorára vonultatták be.

141 Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a garázdálkodó horvát hadak beütésétől ismételten tartani lehetett, és a megye területén csak átvonulóban tartózkodott rendes honvéd alakulat. Ezt a feltevést látszik igazolni a megyei bizottmánynak az 1849. évi január 5-i megállapítása is, amely szerint „miután az ellenséges csapatoknak az ország szívéhez közeledésénél fogva a megyei újoncokat már csak az alsó, a verbászi táborba lehet útba indítani'*.

liZ Windischgratz és Jellasics hadai a Dunántúlon voltak, ezért Csányi László kormánybiztos 1849. január 4-én a Dunántúl, így természetesen Tolna megye katonai kiürítését tartotta célszerűnek. A megye vezetőségéhez intézett felhívásában elrendelte, hogy „a megye birtokában lévő ágyuk és netán beszedett fegyverek, nemkülönben a megyében található lőpor, katonai ruházat és egvébb áüadalmi javak rögtön a Dunán által minél nagyobb távolságra szállíttassanak, nehogy az ellenség kezébe kerüljenek. Nehogy pedig az ágyuknak és fegyvereknek az elszállítása a nép körében aggodalmat idézzen élő, a közönség kellő felvilágosításáról gondoskodjanak."

1

® A szabadságharc eseményei ekkor már különösképpen nem mozgatták meg a népet. A hangulat mérgekéit volt és csak a garázdálkodó ellenséges csapatok megjelenésétől féltek és tartottak. A horvát beütések elleni védekezésül kiállítani rendelt nemzetőrök szervezését azért Csapó Vilmos folytatta, már 130