Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

az ellenség ismét könnyen értesülést szerzett és megtette a maga ellenintézkedéseit aminek folyamányaképp természetesen a második ostrom sem járt sikerrel. A Tolná megyei nemzetőrök ebben a küzdelemben is részt vettek, de sem nekik sem magának az egész seregnek nem volt lényeges vesztesége. Hivatalos adatok szerint Bechtold serege mindössze 40 halottat és mintegy 100 sebesültet veszített, de lehetséges, hogy a halottak száma a hivatalosan megállapítottnál valamivel nagyobb volt.

67 A második szenttamási sikertelen ostrom után Bácskában viszonylagos rövid nyugalom következett. Mind a két fél rendezni igyekezett a sorait és erősíteni a hadállásait. A Tolna megyei nemzetőrök ekkor Feketehegy alatt táboroztak, ahol a pesti nemzetőrökkel és a Ferdinánd főherceg gyalogezred legénységével Szenttamás határából 374 birkát foglaltak le és osztottak szét maguk élelmezésére. A hadügyminiszter az emiatt hozzá benyújtott panaszt alaposnak találta és elrendelte a parancsnokok szigorú felelősségre vonását és azt hogy a jövőben „bármiféle zsákmányt az Álladalom birtokába kell bocsátani."

68 Ebből az intézkedésből is láthatjuk, hogy magyar részről milyen szigorúan őrködtek a felett, hogy a magyar csapatokat a lakosság mindenütt más szemmel nézze, mint az ellenség fosztogató osztagait. Bechtold altábornagyot közben felmentették a parancsnokság alól és helyére a kormány Mészáros hadügyminisztert küldte ki a déli végek seregeinek főparancsnokául,

69 jóllehet a saját bevallása szerint Mészáros sem volt igazi jó stratéga, ö szerbekre megsemmisítő csapást kívánt mérni, hogy annak sikere után a déli magyar hadsereg nagyobb részét a Dráva-mentére lehessen irányítani Jellasics fenyegető betörésének a megakadályozására. Szenttamás harmadik ostromát Mészáros szeptember 21-én indította meg, abban a nemzetőrök, a tolnaiak is, általában csak mint a főtámadás támogatói vettek részt. A Tolna megyei nemzetőröket egyébként* is zömmel már hazarendelték a megye területére, ahol lázasan folytak az előkészületek a várható horvát betörés kivédésére. Szenttamás harmadik ostroma sem hozta meg a kívánt sikert. Ami nem sikerült Bechtoldnak, azt nem tudta elérni Mészáros sem, így Szenttamás továbbra is a szerbek birtokában maradt. Ennek ellenére utána Bácskában és Bánátban csak kisebb, halogató harcok folytak és ez a térség egyelőre másodrangú hadszíntérré változott. A súlypont a Dunántúlra tevődött át, ahol minden pillanatban várható volt Jellasics horvát bánnak az országba való fegyveres behatolása. Talán helyénvaló lesz, ha Szenttamásnak még egy, a negyedik ostromáról, e helyütt emlékezünk meg, bár az mintegy háromnegyed évvel később, 1849. április 3-án következett be, de abban Perczel Mór seregében két testvére, Miklós és Sándor parancsnoksága alatt két Tolna megyei nemzetőr zászlóalj is közreműködött. Perczel tábornok nehéz küzdelem és harc után kiűzte a megerősített városból a szerbeket. A várost porrá égette és a körülötte emelt sáncokat a könyékbeli lakosokkal széthordatta.

70 A nemzetőrség önkéntes mobilizációjának megszervezése. A délvidéki harcok bebizonyították, hogy a nemzetőrseregek kötelező mobilizációja nem felel meg a hadi követelményeknek, mert az általában 4—6 hétre kimozdított és gyéren felszerelt nemzetőrök, akik alig várták a leváltásukat, nem képviseltek kellő harci erőt és értéket. Iskolapéldája volt ének a tolnai nemzetőrök ókéri magatartása, „amely az engedetlenségnek és parancsmegtagadásnak kirívó esete volt". Meg kellett tehát változtatni és pedig, minél 8 Tanulmányok Tolna megye történetéből. 113