Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

vissza a megyéjükbe, különben ők maguk indulnak el. Forster, hogy semmi rablás ne történhessen, tanácsosabbnak vélte, ha őket rendben vezetik vissza és adják át a megyéjüknek. Ezért ő másnap, azaz július 17-én, megkezdi velük a visszautazást. Forster alezredes egyébként az ókéri eset után mindjárt másnap, július 15-én jelentette Augusz Antal első alispánnak is „a sereg rendezetlenségét, a táborban történt zabolátlanságokat" és egyben bejelentette azt is, hogy szemfájása miatt lemond a sereg parancsnokságáról és azt Perczel Miklós őrnagynak adja át.

47 Jelentése szerint a sereg ki is állotta volna az idejét a táborban, ha Perczel Miklós őrnagy az első szenttamási támadás után, midőn ő jelentéseit ment írni, nem ereszti be a faluba a népet, hanem inkább húst és kenyeret hozat nekik, amit Perczelnek ő meg is parancsolt. Ekkor bomlott fel a rend és a nép tovább engedelmeskedni nem akart. „Én ezt látván — írja a beszámolójában Forster — a fegyelem hiánya miatt leköszöntem. De kinek is volt több szüksége a leköszönésre és haza jövetelre, mint nekem, kinek szemgyulladása miatt éjjel-nappal be voltak ragadva a szemeim, pedig mindeneket elkövettem a gyógyulásomért; két oldalt még vízikátort is rakattam a nyakamra, csak hogy szolgálhassak. És ha a rend fel nem bontódik a szenttamási expedíció után és más történtek miatt, mit itt előhozni nem akarok, ha megvakultam volna is, a parancsnokságot megtartottam volna és a táborban maradok. Más a táborba érkezés után ilyen szemgyulladással azonnal visszajött volna, de én tudtam, hogy a seregem csak bennem központosítja a bizodalmát, tehát leköszönésem után is körükben maradtam, pedig sem a törvény, sem más okos ember szememre nem vethette volna betegségem miatti hazatérésemet".

48 Perczel Miklós őrnagy már sokkal részletesebben számolt be Szenttamás első ostromáról és abban a Tolna megyei nemzetőrök feladatáról és magatartásáról Csányi László királyi biztoshoz az ókéri táborból július 1-én küldött levelében, amelyben a következőket írta: „Édes Barátom! Nem sok örvendetest írhatok, főleg a Tolnai seregről, melynek 2160-as számából jelenleg 270 közvitéz és 26 tiszt áll a táborban. Szükségünk szerint iparkodunk a méltán sújtó szennyet lemosni, de háldd körülményesen. Én épp a közügy érdekében kötelességemnek hittem a különben hivatalosan is megillető őrseregi főparancsnokságot a megye által Forster alezredesre átruháztatni, mert benne ösmert vitézsége mellett tapasztalt vezért is hittem seregünknek megnyerni. Pedig temérdek fáradsággal jól felszerelten csak én magam állítottam fel a seregünket, mégis a legjobb lélektől áthatva adtam át Forsternek. Neki azonban már első lépései is, melyek szerint útközben — elég hiú vala — népünket útuk-fáradtan produkálni akarni és egy nap alatt, bár kocsin, 16 mérföldet tétetni velük. Megérkezésünkkor mégis nyugalom helyett oly felállásba rendelt, aminőtől még rendes katonát is meg kelletik kímélni. Ezek tetemesen lehangolták embereinket, mégis szép tartással és jó kedvvel érkeztünk az ókéri táborba, ahol a jobb szárnyra elővonalba lettünk felállítva. Ittlétünknek már az első pillanatában meglepett bennünket, hogy az összsereg, amely vegyesen 7500 főből állott, minden rendes katonaság melléadása nélkül oly szabad részre lett felállítva, mely semmitől sem fedve a há102