Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

rom felől álló ellenség támadásának ki volt téve és voltak néhány oktalan tisztjeink, akik elég gondatlanok voltak ez iránti aggodalmukat a nép előtt kinyilvánítani. Mind e mellett, midőn délben jelentetett, hogy Szenttamás tőlünk 3/4 órára fekvő igen erős hely, a szerbek által seregekkel rakatik meg, első felhívásunkra készen állott a sereg Szenttamás megtámadására. Forster azonban csatlakozva a szomszédságban fekvő huszár eskadron érkezésekor jelen volt generális pedáns nézeteihez, elhagyta ebbeni lelkesedés kedvező momentumát és mi semmit sem tettünk. Ennek tulajdonítható, hogy Szenttamás két nap múlva a szerbek által annyira megerősíttetett, hogy most is a legfontosabb és legerősebb pozíciói közé tartozik a szerbeknek. Nyolc napig voltunk itt táborban és népünknek minden ellátása igen hiányos és rendetlen vala, leginkább pedig sátorok hiányában nehezen tűrte a hőséget. Én eközben ~P étervár ad ján voltam Hrabovszkynál* és Csernovicsnál** és megmondtam nekik, hogy Bechtoldról semmit sem tudunk. Ő csak egyszer, még érkezésünk előtt volt a táborban, akkor is eloszlásra szólítva azt, miután — amint mondta és állítá — a 4-én elmúlt fegyvernyugvás újabb 10 nappal megtoldatott. Mind a ketten csodálkoztak Bechtold állításán és tudtunkra adták, hogy ők emez újabb fegyvernyugvásról mit sem tudnak, azonban semmi rendelést nem nyertünk, sem pedig rendes katonaságot közibénk nem irányítottak, vagy mint Hrabovszky monda, nem adhattak. Csernovics még azt is tudtunkra adá, hogy a katonaság nem akar rólunk noticiát*** venni. Utóbb elmentünk még Castiglioni, császárhuszár ezredeshez, ő volt az egyetlen, aki derék hazafi nyilatkozata mellett, legalább a szükséges patrulok ellátására egy század lovasságot rendelt a táborunkba. Elgondolhatod, mennyire hatottak mindezek a kedvünkre és kedélyünkre. Nem tűrhetvén azonban a bizonytalanságot, harmad magammal elindultam Óbecsére, ahol rendes katonaság tanyázott, ahonnan noha csak 3 órányira fekszik tőlünk, még mielőtt Szenttamás elfoglalása által a közlekedés megszakadt volna, egyszerű hírt sem kaptunk soha. Sikerült a portyázó szerb rablók tanyái közt elsiklanom és csaknem egynapi járás után találkoztam Bechtolddal. Nekem adá az első parancsot táborunk számára, mellyel tüstént indultam vissza. Ütközben egy jó csapat szerb megtámadott, de a kíséretemben levő fiúkkal hármat lelővén elugrottunk és Szenttamásnak a 14-ére tervezett támadására kirendelt helyünkre éjjel 1 órakor fel is vonultunk. Parancsunk volt: a Bechtold által kétfelől támadandó Szenttamásnak az útját, ha majd ő a faluba nyomuland, elállni és a mellénk rendelt huszárok segélyével semmivé tenni. Időtöltésül még kívánta, hogy mi a hídfőt, mely a szerbek által rendesen, műszakilag elsáncoltatott, jó fegyveres néppel és két ágyúval megrakva és 8 láb mély és 9 öl széles Ferenc-csatorna által védetik, vennénk be ostrommal. Gondolhatod, minek vettük e parancsot, midőn a helyszínen meggyőződtünk arról, hogy ily erős állás megvétele a legjobb rendes seregnek is ágyú nélkül csak akkor engedtetik meg, midőn nincs annyi ok az erő kímélésére, mint most, és ezt olyan gyakorlatlan néppel kívánná, mint a mienk, vagy gúny, vagy ostobaság; természetesen ezt hát eszünkbe sem jutott megkísérelni. Egyébként Forster a lehető legügyetlenebbül állított fel bennünket. * = altábornagy, katonai főparancsnok ** = bácskai teljhatalmú kir. biztos *** = tudomást 103