Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Dobos Gyula: Tolna Megye Levéltárának története

időszakában a lajstromozóként működő aljegyző szintén az épü­letben lakott. 30 II. József uralkodása alatt a vármegyéknél, így Tolnában is, kü­lön kellett válogatni a jogügyi jellegű iratokat. Ezen régebbi aktá­kat, valamint a vármegyéknél kialakított alsófokú bíróságok iratait előírásszerűen jegyzékeitek, és a lajstromok egyik példányát a hét­személyes táblához küldték fel. Tolna megye e segragiot (elkülönítést) egy felesketett lajstromozó, Forster Antal táblabíró és napidíjasok beállításával 1787. január 10-re hajtotta végre. Az 1713-1786 közötti időszakjogügyi iratait részbe tartalmilag cso­portosították (ellentmondás, vizsgálat, per, megintés, végrehajtás, határbejárás, egyezség, osztály, kötelezvény, örökvallás, végren­delet stb.), a második kötet az indexet, a harmadik pedig a topológikus indexet tartalmazta. A háromkötetnyi lajstrom az Or­szagos Levéltárba került. Ennek a felosztásnak ma már nincs nyoma a levéltári anyagban, mint ahogy a lajstromok sem találha­tók. Valószínűleg az 1800-as évek elején végrehajtott rendezéssel visszaállították az iratok eredeti rendjét. Amikor 1794. augusztus 7-én a tűzvész a város jelentős részét elpusztította, sikerült „az ablakokon kidobálva megmenteni a protokollumokat és a iratkö­tegeket". Majd a fedél nélkül maradt iratokat ideiglenesen Tol­nán helyezték el. 3 " 5 Az újabb székház felépítése, bővítése hosszú ideig tartott. Ez összefüggött a kormányszékek nehézkes ügyintézésével, valamint az országosan gyakori vármegyeházi építkezések áttekintése miat­ti hatósági leterheltséggel. Meghosszabbította a folyamatot az a tény is, hogy az új épületekben már nem engedélyezték a tömlöc jellegű börtönöket, tehát a terveket módosítani kellett. Mindezek mellett a legnagyobb gondot a pénzhiányjelentette. Tolnáról Szekszárdra visszaszállított iratok az egykori vár­megyei börtön cellájába kerültek. 31 Uo. 32 Uo. 78.p. j3 Vö. Kovách Aladár: Tolna vármegye székhelyének s székházának története In. Tolna vármegye közművelődési egyesülete évkönyve 1913. Szerk. Bodnár István (Továbbiakban: KOVÁCH, 1913.)

Next

/
Thumbnails
Contents