Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Dobos Gyula: Tolna Megye Levéltárának története

része, egy 1773-as összesítés szerint 29 vármegye főispánja jelen­tett és mindössze 10 hajtotta végre. A nem teljesítők között találjuk Tolna megyét is. A jelentés elmaradásának, oka tehát az lehetett, hogy nem volt mit jelente­ni. 27 Az iratok rendezésére Somogyból indult el az a mozgalom, amely eredményeként megengedték a nótárius munkájának csök­kentése érdekében egy harmadik jegyző beállítását. Tőle várták az iratok expediálásának meggyorsítását és a lajstromozás elvégzé­sét. A Helytartótanács ezt követően azon vármegyéknek, ahol az iratok rendezettek voltak, engedélyezte a második aljegyző alkal­mazását. Ahol a főjegyző eddig nem lajstromozott, megtiltotta, hogy az új tisztviselővel végeztesse el a vármegye a főjegyző el­mulasztott feladatát. E rendeletnél előnybe kerültek a felvidéki vármegyék, nem kapott viszont aljegyzőt, pl. Tolna vármegye, 28 holott az ügyiratok száma ezt indokolta volna. Évtizedek alatt kiderült, hogy a megye északi csücskében fekvő Simontornya nem alkalmas megyeszékhelynek, a kis falu a családjuktól távol élő tisztviselőknek nem volt képes otthont biztosítani. Ráadásul a székház omladozott, falai megrepedtek, a levéltári helyiség megtelt, az alagsori börtönben a rabok a tavaszi talajvíz időszakában térdig vízben álltak. Mindezek miatt a közgyűlés 1774-ben megfelelőbb, új központ keresésének szükségességéről döntött. A Helytartótanácsnak bejelentette, hogy a vármegye centrálisabb helyén kíván székházat építeni. Erre legalkalmasabbnak a szekszárdi várat találta, amelyre a 29 tanulmányi alapnak, mint földesúrnak úgysem volt szüksége. 1782. január 24-én a vármegye szerződés alapján a tanulmányi alaptól megszerezte az ún. urasági házat. Ide került a levéltár is. A hamarosan kibővített épületben a levéltárat már az emeleten he­lyezték el egy kétablakos szobában, a nagy iroda (a vármegye kancelláriája), és a főjegyzői lakás szomszédságában. II. József Vö. Föglein 74. p. Uo. 75. p. Uo. 76. p.

Next

/
Thumbnails
Contents