Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)
Dr.Ódor Imre: A BML története a XVIII. században
tossága ebben az időben már annyira emelkedett, hogy a főjegyző az alispán után a vármegye második tisztviselőjévé lett, sőt az 1787. évi 4098. sz. alatt kiadott legfelsőbb rendelet már hivatalosan is megállapította ezt a rangját. Több vármegyében országgyűlési követté is megválasztották, s így hosszabb ideig távol kellett lennie a vármegyétől. Az aljegyzők viszont az egyre növekvő közigazgatási írásbeliség szolgálatában a köz- és particularis gyűlések tárgyát képező ügyek referenseivé váltak, akiknek azonkívül le kellett még tisztázniuk a gyűlések jegyzőkönyveit is, megfogalmazniuk s letisztázniuk a felterjesztéseket, átiratokat, a közgyűlési és sedrialis határozatokat, ítéleteket. így már nem volt elegendő idejük a levéltárban elhelyezett iratokat is kivonatolni, lajstromozni, a letisztázott jegyzőkönyvekhez mutatókat készíteni s az egyéb levéltári kezeléssel járó munkálatokat elvégezni. Ilyen körülmények között a levéltárügy iránt érdeklődők lassanként belátták, hogy a vármegyei levéltár biztos őrzése, gondozása, annak szakszerű kezelése s pontos lajstromozása csak abban az esetben biztosítható, ha a levéltár a főjegyző hatásköre alól kivétetik, és az élére egy állandó, külön tisztviselő kerül, aki nemcsak a folyó munkálatokat végzi, hanem az iratok konzerválásáért is felelős. Ez, az iratokat konzerváló, s egyúttal azokat lajstromozó, azokat tartalmuk szerint csoportosító és külön, egyforma kötegekben (fasciculus) elhelyező s hozzájuk vezérszavak szerint mutatókat készítő, az iratok kiadását és visszaérkeztét nyilvántartó, az iratok őrzésére s tartalmuk titokban tartására esküvel kötelezett külön levéltári tisztviselő: a levéltárnok (archivarius) különben sem volt már ismeretlen fogalom a vármegye urai előtt. (Hiszen a szepesi kamarának már a XVII. század második évtizede óta volt egy „ conservator archivi"-}a. Külön levéltárnoka volt már az egyik legelőkelőbb kormányzási szervezetnek, a magyar kamarának is, mégpedig az 1720-ban kelt azon királyi utasítás alapján, amely szerint a registraturától elkülönítve egy külön szakképzettséggel bíró tisztviselőt „sub titulo Archivarii" kellett alkalmazni. (Az első ilyen tisztviselő, „archivarius Hungaricus", 1738-ban neveztetett ki Rajcsányi Ádám személyében.)
