Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Gaál Zsuzsa: A dzsentri születése Magyarországon

egyesületből 51 működött megyénkben 4300 taggal, közülük 8 a megyeszékhelyen. Tolna megyében már korábban, 1866-ban is készült összeírás, majd az első országos statisztika után 1894-ben. Jelentős hatása volt az egyházak 1910-es évektől erősödő szerepvállalásának, amely XIII. Leo pápának Rerum Novarumként ismert, elsősorban a szociális kérdéseket taglaló, 1891-ben megjelent enciklikájától származtatható. Ettől kezdve a római katolikus egyletek többsége a hitbuzgalmi tevékenység világi szervezeteiként jelentek meg. Ebben a korban még egyaránt jellemző az alulról kezdeményezett, valamint a felülről szervezett egyesületek alakításának gyakorlata is. Az alapszabályzatokból lassan eltűntek a helyi törekvések sajá­tos ízű megfogalmazásai, és helyettük megjelentek az általános követelmények, az országos szabványok. A központilag nyomta­tott sémák terjedése elhomá-lyosította az egyletek saját arcát. Az alapszabályzat sablonok az engedélyeztetési eljárást egyszerűsítő hivatali ügyiratok lettek. Az egyletek szervezésének újabb hulláma a millennium évei­ben és a századfordulón, a kaszinókban folyó "henye szórakozás" helyett olvasást, kulturált társalgást, a hazafias szellem ápolását, illedelmes társalgást, az idő jó és hasznos eltöltését jelölte meg célként, a magyarosodás terjesztésének igényével együtt. A boldog békeidőket idéző kulcsszavak ekkor az egyesületi alapszabályzatokban pl.: népnevelés olvasás közjó eszmecsere közműveltség az ész tehetségének előmozdítása erkölcs a tisztes ipar politikamentesség polgári közérzület kellemes időtöltés magyar nyelv ápolása jó ízlés és deli magaviselet barátságos érintkezés közértelmesség a józan és közhasznú elmélkedés stb. A szakmai és az érdekvédelmi egyesületek körében az egzisz­tenciális érdekek védelme elsősorban egyesületi színekben jelent

Next

/
Thumbnails
Contents