Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Katus László: Hazánk és régiónk a dualizmus korában

mint a falusi. A Duna-Tisza közén egy lakos évi táplálékának átlagos értéke 81 forint volt, a Dunántúlon 70 forint, Erdélyben 60 forint, a Felvidéken és a Tiszántúlon csak 61-62 forint. A legjobban az ország középső részein - a Duna-Tisza közén, a Tiszamentén, a Dunántúl keleti részén - táplálkoztak, itt ették a legtöbb húst, s viszonylag kevesebb, de jó minőségű fehér búzakenyeret. A Dunántúl délnyugati részén, s Felvidéken, Erdélyben és északkeleten kevesebb húst, több burgonyát, több, de gyengébb minőségű kenyeret fogyasztottak. A magyar búza és liszt világhírű volt, a búzatermelés egyharmada kivitelre került, az ország lakossága azonban meglepően kevés búzát fogyasztott ekkoriban. Az egy főre jutó cerealia fogyasztás elérte ugyan a két mázsát, de csak egyharmada volt búza, egynegyede rozs, s csaknem 40%-a árpa, zab és kukorica. Fehér búzakenyeret csak Bács, Torontál, Csanád, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben ettek nagyobb mennyiségben. A Dunántúlon, valamint a Felvidék középső részén a rozskenyér dívott; a Felvidék északi szlovák megyéiben a rozs mellett főleg árpa- és zabkenyeret fogyasztottak; Erdélyben, Kelet-Magyarországon pedig a kukoricakenyér volt általános. Nemzetközi átlagban is kiugróan nagy volt a pálinkafogyasztás (23 liter fejenként), de igen csekély a cukor (2,76 kg), és a kávé (0,52 kg fejenként) fogyasztása. Az 1860-as évek első felében még katasztrofális éhínség sújtotta az Alföldet, de hála a magyar mezőgazdaság rendkívül gyors növekedésének a következő évtizedekben a lakosság egyre jobban és változatosabban táplálkozott. Keleti Károly az 1880-as évek elején még arról panaszkodott, hogy nálunk rendkívül kevés tejet és tejterméket fogyasztanak. Ekkor azonban már kezdetét vette a hazai szarvasmarha-állomány gyökeres átalakulása, amely a tejtermelés nagyarányú megnövekedését eredményezte. 1870-ben az állomány 82 %-át a magyar szürke marha alkotta, 191 l-re ennek aránya lecsökkent 28 %-ra, s helyét a jól tejelő tarka fajták foglalták el. A fajtaváltást elsősorban a tej- és tejtermékek iránti megnövekedett fogyasztói igény ösztönözte, hiszen az új fajták tej hozama kétszerese-háromszorosa volt a magyar szürke marháénak. A tej feldolgozására és értékesítésére a századfordulón sorra létesültek a paraszti tej szövetkezetek, főleg a dunántúli megyék-