Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)

Dr. Szögi László: A magyar levéltárügy évszázadai

első emléke az 1232-es kehhidai oklevél, amelybwe a nemesi vármegye működéséről bizonyos írásos dokumentumok megma­radnak. Önöknek nyilván nem kell részletesen említeni ezt, hiszen mert nagyon sok kedves kollega ül itt ebben a teremben, de azért nem biztos, hogy a magyar társadalom azt tudja, hogy már a XIII. szá­zadról szervezetszerű, ha úgy tetszik belső önkormányzati, műkö­dés van a nemesi vármegyékben, ahol már a gonosztevők lajstro­mozását elvégzik, és nyilvánosságra hozzák, ahol bizonyos neme­si gyűléseket, congregátió generálisokat tartanak, és az itt hozott határozatokat már törvénybe foglalják. Tessék elképzelni, hogy mennyi dokumentum maradt volna meg, ha nincs a XVI-XVIII. századi pusztulás Magyarországon. Mielőtt azonban erre a korszakra térnénk, azt kell, mondjam, hogy a középkori magyar állam kifejlődésének virágkora a XIV­XV. század, Anjou kortól a Jagellók uralkodásáig, ami egyben a magyar történeti levéltári dokumentumok tömegesedésének az időszaka. Ez azt jelenti, hogy a korábban általam csak perifériku­sán említett királyi levéltár, tehát a központi, a királyi udvar mel­lett létrejövő országos levéltár (Archívum Regni) egyre nagyobb jelentőséget kap. Mindaz, amiről itt beszélni tudnék természetesen nehezen dokumentálható, éppen a pusztulások következtében mé­gis több adatunk van róla, hogy a XIII - XVI. század között egyre szervesebben kiépülő, intézményszerű levéltárügy jött létre Ma­gyarországon. Ha a kezdőpontra gondolok, akkor az Aranybullát kellene önöknek megemlítenem. Mindannyian tudjuk, hogy az Aranybulla maga megírja azt, hogy hét helyen szükséges ezt az országos je­lentőségű dokumentumot megőrizni. Felsorolja a királyt, a nádort, a pápát, a kalocsai és esztergomi érseket, sőt ugye a templomos lovagokat, a johannitákat, mint nagyon fontos és közhitelű intéz­ményeket, ahol meg kell őrizni. De most nem is a hely a fontos számunkra, hanem az a tény, hogy a törvényhozó, hiszen ez tulaj­donképpen egy törvény, szükségesnek tartja megjegyezni, hogy e dokumentumokat több helyen a hosszú-távú megőrzés és az utó­korra hagyományozás érdekében el kell valahol biztonságban he­lyezni.

Next

/
Thumbnails
Contents