Garay emlékkönyv (Szekszárd, 2012)
Garay János levelezése 1827-1853
GARAY JÁNOSNÉ SZ. WALTER ZSUZSANNÁHOZ124 A sok elágazási! Perczel család történetéből nem ismert, hogy kinek szólt Garay bosszús elmarasztalója. Pest, 1831.jan. 26-án. Legdrágább Anyám! Minél vágyakozóbban és mohóbban vártam a drága levelét, annál nagyobb örömben volt szívemnek része, mikor azt folyó hó 14-én megkaptam. Igen Édesanyám, levelet írt nekem, s én nem mulasztom el direkt Édesanyámnak küldeni válaszomat, hogy gyermeki ragaszkodásomat és szeretetemet ezzel is kimutassam. S közben nem tudom eléggé hangsúlyozni, mily drága lett nekem az édesanyám levele, melyben a legtisztább és leggyöngédebb anyai szeretetét üzente nekem. Legyen e levél Édesanyám szeretetteljes indulatának irántam örök emléke. Látja Édesanyám, mily boldog vagyok, hogy én most nem csak jó atyám, hanem Édesanyám levelét is magam előtt látom, és ha a kegyetlen sors el is ragadta tőlem drága arcukat, legalább írásukban enyhet találok. Ami a jóságos levelét illeti, vannak benne egyes pontok, melyeket meg kell válaszolnom. Hát iparkodom ezt megtenni. Amit kedves anyám idegen emberektől a Merverth124 125 útján megtudott, hogy jelenleg nincs állásom, sajnos - igaz. Látom, be kell vallanom, pedig mindent megtettem volna, hogy ezzel szegény szülőimet ne szomorítsam, de „szükség törvényt ront” amint a magyar mondja. Hogyan és miért nincs, azt mindjárt meglátják. Kovátsné ugyanis december végén meghalt, s mivel az ura csak az ő kedvéért tartózkodott itt, természetesen mindjárt a temetés után elhatározta, hogy birtokára utazik, ami annál könnyebben és gyorsabban ment, mivel a kislányokat és a nevelőnőt már egy pár héttel azelőtt leküldték, az öregasszony is jelenleg, helyesebben már egész nyáron is ott lakott. Mi legyen most velem? Röviden: jóllakattak, aztán - egy krajcár nélkül elbocsátottak. Ez fájt nekem. Ismételten mentem az úrhoz, kérvényt is nyújtottam be, és mit kaptam? Az embertelen! Képes volt azt mondani, hogy neki nincs, meg hogy untig elég, hogy kosztot kaptam, meg hogy ő engem egyszer megajándékozott. O, te nyomorult ajándék! De így van az ember a nagy urakkal! Még elvárják, hogy az ember érezze magát megtisztelve, ha nekik szolgálhat. Még kérvényt is kell írni merészelni. Aztán ha a jutalmazás következik, akkor némák és süketek mind! S ha a Kováts úr ilyen, hát a Herr von Perczel* se különb. Először még csak vigasztalt, noha később már elég bosszúsan, hogy majd utána néz a könyveiben, addig várjak —, mikor azonban teljesen minden nélkül elbocsátottak Kovátséktól, hozzá siettem és mindent jelentettem - ecseteltem az én - úgy mondtam - kétségbeejtő helyzetemet, de mit használt mindez? A végén még fenyegetőzött, hogy hogy merészelek ilyet rajta keresni, ő nem tartozik egy krajcárral sem, és könyvei adatai szerint mindent régen kifizetett. Majd az ügyvédjének is fog írni a dologban. — így minden segítség nélkül, teljesen egyedül voltam 1830. december 14-én. Alig tudom elképzelni, hogy ezen tudtam átvergődni. Lakást kellett fizetnem, mert azt Kováts pláne hogy nem adhatott, mivel ő maga is a házban még jobban összehúzta magát, fiai eltávozása után. Mosónőt kellett fizetnem, sőt minden nap patikai szükségletem is volt, s mégis élek még. Hát nem a gondviselés ez? Bár kölcsönöztem sok kéréssel a Herr von Röcktől 10.— forintot*, és kerestem amit tudtam, ha csak garasokat is, ha azonban az embernek nem csak csizmára, ruhára, papírra, gyertyára, fehérneműre, lakásra van szüksége, hanem minden nap a mohó gyomrát is ki kell békítenie, nóta bene126 Pesten, persze hóhérkézre jut az az átkozott pénz. Mikor Édesanyám drága írását megkaptam, bizonyára legnagyobb szükségben voltam. Mit is csinálhattam 124 TmL. GJ. ir. 702. Anyjától kapott német nyelvű levélre válaszol németül. Fordítója ismeretlen. 125 Merwerth Ignác, Garay szekszárdi diáktársa és barátja 126 NB.: nóta bene = jegyezd meg 40 ♦ Garay emlékkönyv ♦ Garay jános levelezése, 1827-1853
