Cserna Anna: 175 éves vármegyeházánk (Szekszárd, 2011)

A szatmári békétől (1711) számítva az 1848/49-es forradalommal és szabadságharccal záródó feudális történeti korszakban a nemesi vármegye a helyi nemesség politikai és igazgatási fellegvárává fejlődött, igazi erősségnek bizonyult akár a központi hatalommal szemben is. A nemesség számerejénél és befolyásánál fogva lassacskán politikai erővé vált. Nyilvános szereplésének színterévé alakult vármegyében a társadalmi pozíciója megerősítését elérhette, a vármegyén keresztül érdekeit védelmezhette. A nemesi vármegye e többes célt szolgáló létében működött a továbbiakban. Tolnában ez a szerepkör fokozatosan, a vármegyei szervezet megerősödésével együtt bontakozott ki. Ez az állapot a közéletiség fogalmával írható le. Vármegyei közéletről a nemesség birtokviszonyainak letisztulásakor beszélhetünk, amely nagyjából a 18. század közepén realizálódott. A birtokszerzés második hullámában, nagyobb számban érkező birtokos nemesek a birtokszerzés polgári módozatai alapján vásárlással, házassággal, birtok cserével, örökléssel jutottak javaikhoz. Ez a középbirtokkal rendelkező nemesség egészen új mentalitást képviselt. Tolnában megtelepülő vállalkozó típusú nemes a túlzsúfolt királyi vármegyékből indulva, gazdasági szemlélettel családja jövőjét már a szerzett birtokán

akarta megalapozni. A birtokosok akár adósság árán is törekedtek a birtokok betelepítésére. A befektetéseik csak akkor térültek meg, ha gazdaságukat beindítják. Tolnában a lakosság számarányát tekintve a nemesség 2,5 %-ot tett ki. Az 1754-55-ös nemesi összeírás szerint a megyében 375 nemes élt, ebből 108 volt birtokos, 267 armalista, és 6 arisztokrata család. A középbirtokkal rendelkező nemesek a megye középső területeit birtokolták. Az új birtok még sokáig nem jövedelmezett, hiszen a munkaerő még hiányzott, a gazdálkodás még csak a birtokon élők szükségleteit fedezte. A betelepülő népesség mozgása még nagy, a lakosság telepítése még nem fejeződött be. Az otthonteremtés, a megtelepedés, az újjáépítés időszaka számos évtizedet kívánt még. Ahogy a megye lakossága gyarapodott, a gazdasága erősödött, úgy az új birtokos nemesség közül is egyre többen költöztek Tolnába.20

A véglegesen megtelepedő nemes családokat már nemcsak a birtokuk kötötte a vármegyéhez, hanem a családi viszonylatok is. Az egyre jövedelmezőbb birtok pedig lehetővé tette számukra a megyei hivatalvállalást, ezáltal a bekapcsolódást a megyei életbe a kettős értékrendjüknek megfelelően, vagyis szolgálni az uralkodót, és az országot szűkebb környezetükben,