Cserna Anna: 175 éves vármegyeházánk (Szekszárd, 2011)

alakult ki. A jegyző vezette a megyei közgyűlések jegyzőkönyveit, gondoskodott az iratok megőrzéséről. Feladatai közül ez utóbbi volt a legnehezebb, ugyanis a gyakran változó tisztségviselők maguknál tartották az iratokat. A vármegyének ekkor még nincsen állandó székhelye a tisztikar számára és székháza az iratok biztonságos megőrzésére. A perceptor a vármegyei pénzügyekkel, a megyében állomásozó és áthaladó katonaság ellátásával és költségeivel foglalkozott. Az esküdtek (számuk 4) az alispánnak, majdan a szolgabíráknak segédkeztek a peres és peren kívüli ügyekben. A comissarius a katonaság elszállásolását intézte. A megyei ügyész készítette elő a peres és vitás ügyeket. A Bécsben lakó ágens a megyei ügyeket képviselte a kancelláriában és az udvarban.15 A közigazgatási teendőket főleg az adó kivetése, beszedése, a megye területén lévő katonaság ellátásának biztosítása tette ki. Ez ügyben a járási szolgabírákra hárult a legtöbb munka. A megyei igazgatás megkönnyítésére hivatott a járási beosztás, amelynek feltehetően középkori előzménye is volt. 1696-ban a megye területét három, a Földvári, a Dombóvári és a Simontornyai járásra osztották fel, majd 1700 táján a Dombóvári járás megszüntetésével kettőre csökkent a járások száma. A munkamegosztás alapján a hatékonyság érdekében a járásokat a főszolgabírók igazgatták, és mellettük a járás nagyságától függően egy vagy kettő alszolgabíró működött.16 A vármegye által kibocsátott iratok hitelességét, hivatalos voltát a vármegyei pecséttel való megerősítés adta. A középkori pecsét elveszett a török alatt. Broderics András alispán az általa 1696-ban kért pecsétet nem éppen fényes lemondásakor nem juttatta vissza a megyének. 1697-től a tisztségviselők saját családi pecsétjüket használták a kiadott okiratokon. A vármegye 1699-ben kérvényt nyújtott be a kancelláriához egy újabb kiadására. Megfogalmazásukban úgy érezték magukat pecsét nélkül, „mint a hal, víz nélkül’ }7 A megye valódi ténykedését az 1696-tól a rendszeresen megtartott közgyűlések demonstrálták. A vármegye legmagasabb fórumán születtek meg a megyei élet minden mozzanatára vonatkozó döntések, valamint a főhatóságok rendelkezései ezúton hajtattak végre.18 A török hódoltság időszakában a birtokos nemesség rendi védelmét, érdekvédelmét, jogszolgáltatási igényét teljesítő nemesi vármegye közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatokat megoldó területi, önkormányzati orgánummá alakult át. A háborús időszakban a megyék rákényszerültek az önállóságra a honvédelemmel, a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben, az állam pénzügyi nehézségei miatt pedig a mindennapi élet szabályozására, irányítására. Ez a gyakorlat egyaránt adaptálódott a szervezeti struktúrában, és az ügyek intézésében. A tisztségekhez kapcsolódó feladatkörök és hatáskörök részben a törvények, részben a szokásjog alapján körvonalazódtak. Nemes Tolna Vármegye működése tehát beindult némi zökkenőkkel ugyan, de követve a 16. és a 17. századi változásokat. A nemesi vármegyét meghatározó jellegzetességek egészen más körülmények között és ígéretes távlatok reményében feléledtek. A viszonylag normális keretek közé terelődött megyei közigazgatás lendületét azonban megtörte a Rákóczi-szabadságharc. Gyakorlatilag 1709-ig a megye katonai területnek minősült. Hol a labanc, hol a kuruc uralta a vidéket, és a közügyek alárendelődtek a pillanatnyi katonai helyzetnek. E kor töredékes levéltári iratai is a vármegye működésének korlátozottságát dokumentálják.19