Várady Zoltán: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1696-1703 (Szekszárd, 1992)

1698

8. Gyurekovics (Gyurekovicz) Pétert a hivatali eskü letétele után ellenvetés nélkül 20. elfogadják Tolna m. jegyzői hivatalába, évi fizetése 200 forint. 9. A december 16-án tovább folytatott közgyűlésen ismertették a király levelét a 21. megye által elvégzendő útjavítási munkákról, amelyek a futárszolgálat számára nélkülözhetetlenek. A szolgabírók rögtön megbízást kapnak, hogy ezt a királyi rendelkezést járásukban hirdessék ki, s adjanak utasítást az ott élő lakosságnak e fontos utak újjáépítésére és kijavítására, a makacskodók ellen pedig súlyos büntetést helyezzenek kilátásba. 10. A szegény nép kérésére úgy határoznak, hogy a hátralékban lévő adót a téli hó­napokért havi 2 forinttal, a nyáriakért havi 1 forinttal fizettetik ki. 11. Az 5972 forint 42 krajcárra6 vonatkozó királyi szándék teljesítése érdekében úgy határoztak, hogy az elmúlt évben kifizetett minden forint után 6 garast vagy 30 dénárt kell minél előbb, még az új esztendő előtt behajtani, s Simontornyán a perceptornak átnyújtani, hogy az ökörhajcsárok is megkapják járandóságukat. A szolgabírók küldjenek futárokat, hogy minden falu 12 forint büntetés terhe alatt teljesítse a fenti rendelkezést. 12. A kijelölt helységek szegénysége miatt 48 ökörhajcsárt Tengelicen (Tengelicz), Ujpalánkán (Ujpalanka), Szekszárdon (Sexard) és Tolnán helyeztek el; mivel pedig a települések között kevés akad, amely képes az ökörhajcsárokat eltarta­ni, a szegény lakosság érdekében a vármegye elhatározta, hogy a fő- és alispán a tolnai élelmezési felügyelőhöz fordulnak s megállapodnak vele, hogy a tolnai gabonaraktár látja el kenyérrel az ökörhajcsárokat, s ennek fejében a megye ga­bonát vagy lisztet szállít oda. 13. Hogy a gabonás szekerek tisztjei az élelmet (victualia) pénzzel megfizethessék, a vármegye elhatározta, hogy egy okka marhahúst 8, disznóhúst 10, egy okka bort ugyancsak 10 dénárért kell adni, s aki ezt a rendeletet megszegi, 12 forint büntetést fizessen. 14. A gabonás szekerek és ökörhajcsárok jövőbeni jobb elhelyezése érdekében el- 21-22. határozták, hogy az összeírok a nekik adott utasítás alapján pontos összeírást vé­gezzenek. Méltó élelmet (viclus) és szállítást (vectura) nyújtsanak a számukra, valamint mindegyikük kapjon munkájáért 12 tallért. Összeíróknak jelölték és küldték ki a megye részéről Gyurekovics Péter megyei jegyzőt, a klérus részéről Rácz István atyját, a hadbiztosságtól Glaser Dánielt, a foldesurak részéről ma­gukat a fóldesurakat vagy tiszttartóikat, mindenkit a saját földjén, a rácok részé­ről Fischer Mihály kapitányt és Pech Tamást. Az összeírási utasítás pontjai: 1. Ki kell vizsgálni, hogy vannak-e más helyeken a megye kárára elhajtott ökrök vagy más állatok. 2. Nyomozzák ki, vajon más megyéktől való állatok legelnek-e a megyében, mennyi a számuk, hol vannak, s van-e ebből kára a megyének? 3. Meg kell kérdezni a szomszédokat vagy más ebben jártasakat, igaz-e az a néme­lyeket ért vád, hogy ingóságaikból elrejtettek valamit, vagy eladtak belőle szándé­kosan, hogy ezáltal a porcióból kivonják magukat, s vajon ingatlanaikat helye­sen vaUották-e be, tehát részletezve a réteket, mezőket, szőlőket és mást. 4. A klérus, a főnemesek és más nemesek javait meg kell vizsgálni, jövedelmüket ki kell deríteni. 5. Az összeírás befejeztével az összeíróknak esküt kell tenniük, hogy teljes összeírást végeztek, ill. végeztettek részrehajlás nélkül. 6. Az összírók gondosan írják össze a családapákat, családanyákat, a fiúkat 18, a lányokat 14 éves kortól, a lovakat, ökröket, teheneket, borjakat 2 évestől, az 1 9

Next

/
Thumbnails
Contents