Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

lő képviselővel szemben kiütéses győzelmet aratott. Az ő indulását rokonszenvvel figyelte a kisgazdapárt megyei vezetése, de sajtó útján nem adott neki támogatást. Rajniss úgynevezett kisgazdareformpártiként indult — később a szélsőjobboldalig jutott el. Néhány nappal az események után megszólalt a vereséget szenvedett nemzeti egységpárt. A Választások után" című vezércikkből jól érződik, milyen váratlan helyzet elé került. Nem talált — tán nem is keresett — a választási vereségre magyarázatot, csak káoszt látott, amely a teljes összeomlást hozta számára. Idézzük a vezércikk első mondatait: ,,A csata befejeződött. Győzők kerültek ki belőle és legyőzöttek maradtak a porondon. Az örömnek diadalkiáltásai hangzottak fel és a bukottaknak, a becsülettel elvérzetteknek komoly arca itt-ott gondolkodóba ejti azokat is, akik ma a diadal mámorában úsznak. Tjj tanulságok születtek és emberi hálába vetett hitek omlottak össze. Komoly, megfontolt szavak enyésztek el és az ügyeskedések, az ígérgetések, a nép szenvedélyével való játékok csapkodtak a magasba (. . .) Ebben a káoszban, ezekben a lelki megzavarodottságban csak egy vigasztaló van, hogy vége a harcnak." A választások utáni első törvényhatósági bizottsági ülésre 1935. április végén került sor, amelyen ideges légkör uralkodott. A bonyhádi választókörzetben észlelt uszítások tapasztalatait összegezték a megyeháza dísztermében. Az alispán az időszaki jelentésében szót emelt a járásban tapasztalható pángermán agitáció ellen, elítélte azokat a törekvéseket, cselekedeteket, amelyek megbontani igyekeztek a magyar- és németajkú lakosság békés együttélését. Közgyűlésen először hangzottak el ilyen elítélő szavak. Természetesen, már jóval korábban is észlelték a pángermán megnyilvánulásokat a bonyhádi járásban. Alig volt a 30-as évek első felében a bonyhádi járás főszolgabírójának olyan jelentése, amelyben ne lett volna a figyelmeztetés: idegen személyek, idegen célokért magyarellenes izgatást folytatnak. Az idegen célokat zászlajára tűző idegen csoportok ellen azonban érdemben nem tettek semmit sem a hatóságok. Csak bizalmas jellegű jelentések szintjén kezelték az ügyet. S most, a választások után, oly elemi erővel tört elő a felháborodás, hogy egyszerre nyilvános, megyei szintű fórumon napirendként tárgyaltak róla. Az alispáni jelentés után azonnal Lehmann István bonyhádi orvos, bizottsági tag kért szót. „Felszólalásom célja nem az, hogy rémképet fessek a falra, sem pedig az, hogy a tájékozatlannak szenzáció erejével ható eseményeket soroljak fel, hanem tisztán az a célom, hogy a törvényhatósági bizottságnak minden jelen lévő tagja igen is vegye tudomásul azt, hogy igenis van pángermán kérdés, nagyban folyik a pángermán agitáció, olyannyira, hogy az Alispán úr szavait idézve: »A német ajkú lakosság egy részében a . magyar államhűség megingathatatlannak hitt alapja megrendült és hogy ezek az izgatások alkalmasak a magyar államegység megbontására.«" Elmondotta Lehmann, hogy a népgyűlési szónoklatokban a német gazdaság sikereiről szóltak, és hallgattak a magyar eredményekről. Az igazi agitáció a magánházakban és a pincékben folyt. „Csak ennek az aljas, lelketlen munkának lehet a következménye az, hogy a hősök ünne-