Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

pén a Himnusz eléneklése alatt tüntetőleg fennhagyják a kalapjukat, és mikor ezt a templomban játszák, tüntetőleg kivonulnak" — említette meg a felszólaló. Tapasztalatai alapján tájékoztatta a gyűlést arról, hogy mind gyakrabban fordul elő: a közalkalmazottaktól (tisztviselő, postás, tanító stb.) követelik, velük csak németül beszéljenek. ,,Az egyik faluban a tejtelep magyar nevű és érzésű üzemvezetőjét életveszélyes fenyegetésekkel kényszerítették arra. hogy a pángermán jelöltet, dr. Basch-t éljenezze." A felszólaló hatósági intézkedést sürgetett, de emellett megfogalmazott más tennivalókat is: „Meg kell értetnünk a félrevezetettekkel, hogy német őseink szinte koldustarisznyával jöttek ide, hogy sem a hivatalos magyar haza, sem a nem hivatalos, különbséget soha magyar és német ajkú és nevű polgár között nem tett. Felszólalásomnak másrészt az is volt a célja, hogy elsőnek szerény személyem szólaljon fel ebben a kérdésben, aki szintén Hitler árja-elméletének megfelelően legalább 200 esztendőre visszamenően csak német ősöket tudok kimutatni . . . Szívbéli kötelességem ez ügyben felszólalni azért is, mert láttam 42 hónapos harctéri szolgálatom alatt egy sorban tolnamegyei svábokat a somogyi bakával harcolni a hazáért. .." A beszéd nagy hatást váltott ki. Ez érthető is, hiszen egy német ajkú embernek a szavai voltak. Hitet tett a magyar haza mellett — s ezt tette később is, amikor a „Hűséggel a Hazához" mozgalom vezetőségi tagja lett. Az alispán a válaszában arról szólt, hogy élete legnagyobb részét német ajkú vidéken töltötte, s bizonyságot tehet arról, hogy a német ajkúak derék, tisztességes emberek. Meggyőződése, hogy idegen tőlük a szélsőséges agitáció. A napirendet a főispán zárta le annak bejelentésével, hogy a belügyminiszter bejárta Tolnát és Baranyát, személyes tapasztalatokat kívánt szerezni a helyzetről. 1936: SAJTÓVITA A SZEKSZÁRDI VÁLASZTÁSI NÉVJEGYZÉKRŐL Váratlanul robbant 1936 első napjaiban Szekszárdon a politikai botrány. Az egészet a Tolnamegyei Hírlap indította el, azzal vádolva a város vezetőségét, hogy tömegesen hagyja ki a választói névjegyzékből az embereket, olyanokat, akik a kormánypárt ellen adják le szavazataikat. A lap felhívást intézett Szekszárd lakóihoz, hogy minden törvényes eszközzel tiltakozzanak, emeljék fel szavukat a jogfosztottság ellen. Sajtóvita kerekedett az ügyből. A Tolnamegyei Újság január 29én másfél oldalas cikkben válaszolt a Hírlapnak. Közvetett módon kénytelen volt elismerni, hogy valóban történtek kihagyások — de ez a múltban volt, s nem 1936-ban, — próbálta ezzel kivédeni a támadást. A Tolnamegyei Üjság január 29-i számából megtudjuk, hogy 57 külföldi honos mellett kikerült a névjegyzékből minden 24. életévét el nem ért személy, összesen 4179. Szekszárdon ekkor 7528 nő élt — közülük a 30 éven aluliaknak nem volt szavazati joguk, a 30—39 évesek közül 290 ugyancsak nem rendelkezett szavazati joggal, a 40—49 év közöttiek közül 241 személyt tettek jogfosztotta, míg az 50—59 év közöttiek közül 394 hiába kívánt magának beleszólást a politikába. A kimutatások