Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

A felszabadulással a hűségmozgalom betöltötte vállalt szerepét. A Volksbund vezetői Nyugatra menekültek. Az ideiglenes kormány sorra hozta antifasiszta rendeleteit. A Volksbund felszámolásával és vezetőinek megbüntetésével a hűségmozgalom vezetői egyetértettek. A radikális intézkedések egész sorát igényelték a kormánytól. „Kobozza el a nyilvánvalóan főbűnösök földjét, vagyonát, minden jószágát és telepítse ki őket. Vessen ki az állam a kisebb bűnösökre 30—40 százalékos büntető járandóságot a föld mennyisége és minősége alapján. Ez a folyamat akár 10 évig is eltarthat, s az államnak rendkívül haszna lenne. Függessze fel a kormányzat a svábok politikai jogait 5—10 évre. Rendelje el a kormányzat, hogy minden, a hazában maradt német 5 éven belül tanulja meg a magyar nyelvet, sajátítsa el az írást és olvasást, s erről szerezzen bizonyítványt." Ugyanakkor a mozgalom vezetői helytelenítették a németek kollektív büntetését, a tömeges kitelepítést és tiltakoztak ellene. A SZEKSZÁRDI ANTIFASISZTA SZERVEZKEDÉS Szekszárdon 1944 nyarán kezdett kibontakozni egy kispolgárikatonatiszti-paraszti-értelmiségi ellenállási csoport tevékenysége. A csoport vezetője Senye Sándor tartalékos tiszt, szekszárdi bornagykereskedő fia volt. Jelentős szerepet játszott a mozgalom vezetésében Dániel Béla tamási szökött tartalékos szakaszvezető, Pók Imre hivatásos katonatiszt, a gemenci térség védelmére kirendelt egyik magyar egység parancsnokhelyettese, Szabó Ádám szekszárdi kisiparos, kovácsmester, Pásztor Péterné őcsényi asszony, valamint Klézli János szekszárdi dolgozó paraszt. A mintegy öthónapos tevékenységük központja a megyeszékhely és az őcsényi német repülőtér volt, de esetenként eljutottak Dombóvárra és Baranya megyébe is. A csoport egyik legtudatosabb, legszervezettebb akciója volt a fasizmus üldözöttéinek nyújtott segítség. 1944 második felében munkaszolgálatosok állomásoztak a megyeszékhelyen. Rajtuk kívül lengyel emigráns katonák is voltak a város több pontján elhelyezve. A csoport általában kétnaponként, de ha kellett naponta akár többször is kapcsolatot teremtett a református iskolában elszállásolt munkaszolgálatosokkal és a "Kaszinóban elhelyezett lengyelekkel. A csoport azért tartotta fontosnak a rendszeres kapcsolatot, mert segítséget kívánt nyújtani a munkaszolgálatosok szökéséhez. A szökevények útját Szabó Ádám fedezte volna. Feladata volt, hogy a menekülőket elvezesse az előre elkészített búvóhelyre, ahol pihenhettek, ehettek, ihattak és alhattak volna. Onnan aztán mindenki folytathatta volna útját családjához. A visszaemlékezések szerint a munkaszolgálatosokkal megbeszélték a szökés módját és időpontját, de az utolsó pillanatban erre senki sem vállalkozott. A félelem erősebbnek bizonyult, mint a szökési szándék. A fasizmus üldözöttéinek nyújtott segítség körébe tartozik az is, hogy az Öcsény térségében lelőtt angol repülőgép pilótája, meglehetősen kalandos körülmények között, ehhez a csoporthoz került. A katonai hatóságok elől elrejteni ugyan nem tudták, de annyit elértek, hogy nem az SS-parancsnokságnak, hanem a magyar hatóságoknak adhatták át. Ez-