Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

összesen — az említett jegyzék szerint — 4790 főt zsúfoltak össze. (Megjegyezzük, egy május 5-én kelt alispáni jelentés szerint 5102 zsidó­nak minősített személy élt Tolna megyében.) Egy jelentés szerint a megye gettóit 1944. június 30-án — né­mely visszaemlékezés szerint július l-jén — ürítették ki, vagonokba zsúfolták az embereket, s elindult velük a szerelvény az akkor még so­kak által nem ismert cél felé — a haláltáborokba. Még itt éltek a megyében a halálra szántak, amikor már az alispán — belügyi rendeletre — intézkedett a volt zsidó orvosi lakások igénybevételéről. A június 26-i jelentésben arról ad számot, hogy Dombóvárott a 3 orvosi lakásból kettőt, Bonyhádon egyet vettek igény­be orvosi célokra. Pakson, Bátaszéken, Pincehelyen és Szekszárdon nem jelentkezett orvos az elhagyott lakások igénybevételére. Már a korábbi antiszemita intézkedések is többeket arra kész­tetnek, hogy vagyonuknak legalább egy részét nem zsidó embereknél helyezzék el, adják át megőrzésre, abban a reményben, hogy egyszer vége lesz a megkülönböztető politikának. Az embertelen intézkedések egyre növekvő részvétet váltottak ki az emberekben. Ez magyarázza azt is, hogy ,,a zsidóvagyont rejtege­tők között nemcsak magánszemélyek, hanem közhivatalnokok fogalma alá tartozó személyek is voltak" — szól egy csendőri jelentés. A meg­őrzésre átadott tárgyak a szinte értéket sem képviselő 50 P-től 100 000 P-ig terjedt, egyes esetekben meghaladta a 200 000 P-t. A magyar ható­ságok gondoskodtak azonban arról, hogy az így elrejtett, megőrzésre át­adott vagyon és annak őrzője ne maradjon titokban. A pécsi IV. csend­őrkerület nyomozó osztálya 1944. augusztus 26-án megküldött egy jegyzéket az alispánnak, amelyen 396 tételben közölte, hogy kik vállal­koztak az értékek elrejtésére, megőrzésére. A nyomozó alosztály nem titkolta, hogyan jutott az adatok birtokába. Idézzük a jelentésük első mondatát: ,,Az alosztályom nyomozói, az illetékes őrsök bevonásával, a zsidó gettókban a zsidók vagyonának elrejtése ügyében nyomozást végzett." A gettókban tehát rendszeres volt a vallatás, az elrejtett vagyon után nyomoztak, a kínzásokkal bírták vallomásra az elhurcoltakat. Gya­kori volt a házkutatás, ilyenkor a gettóból visszakísérték az illetőket lakásukba, hogy megmutathassák az elrejtett holmik helyét. A vagyon­megőrzőkkel szemben pedig büntető eljárást folytattak le a hatóságok és elkobozták a megtalált holmikat, értékeket is. A megyei pénzügy igazgatóság feladatkörébe tartozott a zsidó­vagyonok kezelése. A pénzügyigazgató 1944. okt4ber 30-án rövid jelen­tésében arról tájékoztatta a főispánt, hogy Csibrák, Gyulaj, Kocsola, Kurd, Bölcske, Bikács, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Madocsa, Alsónyék, Báta, Bogyiszló, Harc, Medina, Sárpilis, Sióagárd, Tengelic, Várdomb, Felsőnána, Keszőhidegkút, Miszla, Pálfa, Szárazd, Udvari, Varsád, Be­gedkér, Értény, Felsőnyék, Kánya, Nagyszokoly, Regöly, Szakály, Ten­gőd községekben lévő ruhaneműeket nem szállíttatja be a gyűjtőállo­másra, hanem az adott községekben egy helyre vonja össze és lezárt lakásokban fogják őrizni.

Next

/
Thumbnails
Contents