Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
összesen — az említett jegyzék szerint — 4790 főt zsúfoltak össze. (Megjegyezzük, egy május 5-én kelt alispáni jelentés szerint 5102 zsidónak minősített személy élt Tolna megyében.) Egy jelentés szerint a megye gettóit 1944. június 30-án — némely visszaemlékezés szerint július l-jén — ürítették ki, vagonokba zsúfolták az embereket, s elindult velük a szerelvény az akkor még sokak által nem ismert cél felé — a haláltáborokba. Még itt éltek a megyében a halálra szántak, amikor már az alispán — belügyi rendeletre — intézkedett a volt zsidó orvosi lakások igénybevételéről. A június 26-i jelentésben arról ad számot, hogy Dombóvárott a 3 orvosi lakásból kettőt, Bonyhádon egyet vettek igénybe orvosi célokra. Pakson, Bátaszéken, Pincehelyen és Szekszárdon nem jelentkezett orvos az elhagyott lakások igénybevételére. Már a korábbi antiszemita intézkedések is többeket arra késztetnek, hogy vagyonuknak legalább egy részét nem zsidó embereknél helyezzék el, adják át megőrzésre, abban a reményben, hogy egyszer vége lesz a megkülönböztető politikának. Az embertelen intézkedések egyre növekvő részvétet váltottak ki az emberekben. Ez magyarázza azt is, hogy ,,a zsidóvagyont rejtegetők között nemcsak magánszemélyek, hanem közhivatalnokok fogalma alá tartozó személyek is voltak" — szól egy csendőri jelentés. A megőrzésre átadott tárgyak a szinte értéket sem képviselő 50 P-től 100 000 P-ig terjedt, egyes esetekben meghaladta a 200 000 P-t. A magyar hatóságok gondoskodtak azonban arról, hogy az így elrejtett, megőrzésre átadott vagyon és annak őrzője ne maradjon titokban. A pécsi IV. csendőrkerület nyomozó osztálya 1944. augusztus 26-án megküldött egy jegyzéket az alispánnak, amelyen 396 tételben közölte, hogy kik vállalkoztak az értékek elrejtésére, megőrzésére. A nyomozó alosztály nem titkolta, hogyan jutott az adatok birtokába. Idézzük a jelentésük első mondatát: ,,Az alosztályom nyomozói, az illetékes őrsök bevonásával, a zsidó gettókban a zsidók vagyonának elrejtése ügyében nyomozást végzett." A gettókban tehát rendszeres volt a vallatás, az elrejtett vagyon után nyomoztak, a kínzásokkal bírták vallomásra az elhurcoltakat. Gyakori volt a házkutatás, ilyenkor a gettóból visszakísérték az illetőket lakásukba, hogy megmutathassák az elrejtett holmik helyét. A vagyonmegőrzőkkel szemben pedig büntető eljárást folytattak le a hatóságok és elkobozták a megtalált holmikat, értékeket is. A megyei pénzügy igazgatóság feladatkörébe tartozott a zsidóvagyonok kezelése. A pénzügyigazgató 1944. okt4ber 30-án rövid jelentésében arról tájékoztatta a főispánt, hogy Csibrák, Gyulaj, Kocsola, Kurd, Bölcske, Bikács, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Madocsa, Alsónyék, Báta, Bogyiszló, Harc, Medina, Sárpilis, Sióagárd, Tengelic, Várdomb, Felsőnána, Keszőhidegkút, Miszla, Pálfa, Szárazd, Udvari, Varsád, Begedkér, Értény, Felsőnyék, Kánya, Nagyszokoly, Regöly, Szakály, Tengőd községekben lévő ruhaneműeket nem szállíttatja be a gyűjtőállomásra, hanem az adott községekben egy helyre vonja össze és lezárt lakásokban fogják őrizni.