Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

1 kg lisztet, fél kg főzőlisztet, 300 család 1/2 — 1 kg cukrot, 1/2 kg zsírszalonnát, 2—3 kg babot, 5—10 kg burgonyát, 2—5 hasáb tűzifát, rőzsét, vagy szenet kapott a társadalmi összefogás eredményeként. Jutott a gyermekeknek cukorka, sütemény, alma, dió, és néhány játék is. A betegek és öregek még 1—1 liter bort is kaptak. A fentieken túlmenően 200 fiú és leány meleg ruhát és cipőt kapott. A hatósági intézkedések, a jótékonykodás azonban — bár mily nemes célokat is szolgált — csak időlegesen enyhítette a megajándékozottak nyomorát — társadalmi méretekben változatlanul katasztrofális volt a helyzet. A segítséget nyújtó kéz a családok túlnyomó többségéhez el sem juthatott. A mind nyilvánvalóbb nyomorról a megyei újságok sem hallgathattak. A megye újságjainak 1932. évi számait lapozgatva ilyeneket olvashatunk: „Tönkremenéstől való félelmében öngyilkos lett" (jan. 9.); Öngyilkos munkás (ápr. 9.) — a cikk arról szól, hogy Gulyás Sándor, a paksi téglagyár dolgozója anyagi gondok miatt vetett véget életének. „Dunába ölte magát egy munkanélküli bányász felesége" (júl. 27.); „Gyilkosság egy darab kenyérért" (szept. 3.); „Aki nem tudott munka nélkül élni" (okt. 1.) — a cikk adatai szerint CS. Farkas csizmadia, mert nem kapott munkát, nem tudta a maga és családja szükségleteit megkeresni, a halálba keresett megoldást, felakasztotta magát. „Meghalt egy ember" (nov. 19.) — a cikk szerint egy emberéhen halt Szekszárdon a városháza udvarán. A nyomor, a nélkülözés, a kilátástalan jövő sokakat a jóvátehetetlen elkövetésére bírt, önkezűleg vetettek véget életüknek. Az újságok telve voltak részletes hírekkel: ki, mikor, hol, miért vetette magát a Dunába, vetett véget életének. A sors tragikomikuma, hogy azok, akik a Dunába ölték magukat, e tettükkel másokat juttattak keresethez. Megyénkben főleg Dunaföldvárott és Pakson a ladikkal rendelkező munkanélküliek a Duna partján töltötték a napot, arra várva, mikor sodor feléjük egy-egy tetemet a víz, hogy kifoghassák. Ezért néhány pengőt kaptak a községi elöljáróságon — és ebből kenyeret vehettek maguknak és családjuknak. A Duna menti községek elöljáróságainak pénztárbizonylatai tanúskodhatnak erről. Ahány cikk, apró hír, annyi kettétört életpálya, tragédiával végződő emberi sorsok. A MEGYE LEGNÉPESEBB TELEPÜLÉSEI, TANYAVILÁGA Nem érdektelen áttekinteni a megye legnépesebb településeinek rangsorát és tanyavilágát az 1930-as népszámlálás alapján. A megye legnépesebb települése az akkori egyetlen város, Szekszárd volt, amely betöltötte a megyeszékhely — és a központi járás — székhely szerepét is. Nem volt ipari város, a foglalkoztatottak viszonylag nagy hányada közalkalmazottként dolgozott. Falai között 14 279 személy élt. Második helyen Paks állt, 11 833-mal, alig-alig előzte meg örök vetélytársát, Dunaföldvárt, ahol 11 340 személy lakott. Eddigiektől meszsze elmaradva, a 8984 lelket számláló Dombóvár következett. Más len-