Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

Tényként kell megállapítani, hogy a megye legnagyobb részében a vallásoktatás kiszorult az iskolákból, a tanulók a templomokban ismerkedhettek a hittételekkel. Ettől eltérő esetekkel is lehet találkozni. Szekszárdon az újvárosi kat. kör. Nakon a paplak volt a hitoktatás helye, Dunaföldvárott pedig a községháza tanácsterme állt rendelkezésre. A jelentések egy része azonban arról számol be, hogy a vallásoktatást — a rendelkezések ellenére is — minden további nélkül, az eredeti tanmenetnek megfelelően az iskolában végezték. Az iskolában tanított a bonyhádi, varasdi, a nagyvejkei, a lengyeli, a bedegi és a zombai lelkész. Az iskolai hitoktatás általában március végén szűnt meg, de volt, ahol egész szorgalmi idő alatt zökkenő nélkül május végéig, június elejéig taníthattak a lelkészek. Mindössze három olyan jelentés található, amely arról számol be, hogy a községben megszűnt a hitoktatás. Erről például a naki lelkész így jelentett: „A várongi és nosztányi kath. iskoláknál azonban az iskola átadása után megszűnt a vallásoktatás, mert a hívek sem kocsit, sem helyiséget nem adtak a lelkész rendelkezésére." Idézzünk néhány olyan jelentést, amely a zavartalan hitoktatásról szólnak: Szakadat: ,,Május és június hóban már a templomban tartottuk meg a vallásoktatást, de e tekintetben nem erőszakoskodott senki, csak tudomásunkra hozták a száraz rendeletet". Zomba: „Május hóban tudomásomra hozatott, hogy a vallásoktatás az iskolában megszűnik. Én azonban tovább is az iskolában tartottam meg a hitoktatást, miben senki nem akadályozott, káplánom pedig a hitoktatást a rendes időben a templomban tartotta meg." Harc: ,,A gyermekek kivétel nélkül pontosan megjelentek." Felsőnyék: ,,. . .az Isten házában naponként tanítottam gyermekeket énekelni, imádkozni, vallástanra, de nagyon gyéren jöttek." Ismeretes, hogy a Tanácsköztársaság szocializálta az egyházi vagyont. Az alispán kérte, erről is adjanak tájékoztatást a papok és a felekezeti tanítók. A beérkezett jelentéseket három csoportra lehet osztani: — nem került sor az egyházi vagyon államosítására Csibrákon, Kurdon, Dombóvárott, Mözsön, Döbröközön, Diósberényben. Ezt azzal indokolták a jelentések készítői, hogy nem volt elegendő ideje a tanácshatalomnak a saját rendelete végrehajtására; — másutt az államosítás formálisan megtörtént ugyan, de minden maradt a régiben — a jelentések szerint. így volt ez Szakályban, Tevelen, Harcon, Dunaföldvárott, Tolnanémediben, Kányán, Koppányszántón, Bedegen, Zombán és Faddon; — a községek harmadik csoportját azok képezték, ahol a tényleges átvétel megtörtént. így volt ez Nagykónyiban, Szekszárdon, Értényben, Zombán, Szekszárd újvárosban, Závodon, Gyulajon, Kisvejkén, Lengyelben, Negyvejkén, Mucsiban, Szakadáton, Hőgyészen és Duzson. Ezeken a helyeken leltárt készítettek, amelynek egy példánya az adott egyháznál maradt, a másik példány a proletárhatalom szerveihez került. Az állami tulajdonná lett vagyon kezelése ezeken a helyeken is az egyházak kezében maradt-