Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

A cipészek és csizmadiák is követték az építőmunkásokat. Arra nincsen adat, hogy Bonyhádon és Simontornyán 1922-ben melyik hónapban határoztak a bőrösök úgy, hogy megalakítják szakmai alapszervezetüket, de tény, hogy az országos szakmai központ megkeresése nyomán fordult az alispán a Belügyminisztériumhoz 1922. szeptember 19-én, kérve a tájékoztatást, hogy ezeknek a szervezeteknek megalakulása tudomásul vehető-e, működésüket megkezdhetik-e? A Belügyminisztériumtól október 4-én érkezett értesítésben a 122.000/1905. és a 44.126/1922/ BM sz. rendeletre hívták fel az alispán figyelmét. Ezt követően megkezdődött a hatóságok halogató taktikája a bőrösök esetében is. A bonyhádi főszolgabíró nem javasolta a működési engedély megadását, mert mint indokolta: ,,... ahol a budapesti központtal való érintkezés megkezdődik, ott a szervezkedés nem annyira gazdasági, mint politikai és hatalmi térre vezet, a munkásokat nem hagyja békén, állandóan nyugtalanítja, s mindig a maga politikai szempontjai szerint akarja őket irányítani, s vidéken is a fővárosi bérek követelésére rábírni. Eltekintve attól, hogy az ily szervezkedés a nemzetközi socializmus égisze alatt áll, az gazdasági tekintetben sem felel meg a vidéki munkások viszonyainak, tehát nem közérdekű." Több mint öt esztendő kellett ahhoz, hogy a szakszervezet működéséhez a bonyhádiak megkaphatták az engedélyt. A szekszárdi nyomdászok és a könyvkötők 1923-ban tették meg az első lépéseket a legalitás visszaszerzéséért. Az első ismert okmány 1923. szeptember 27-én kelt. Az alispántól kértek működési engedélyt. A nyomdászok kérelmét Hemm József, mint elnök és Kovács Pál, mint jegyző írta alá. Kérték azt is, hogy a lefoglalt munkáskönyvtárat is adják vissza a szervezetnek. Ugyancsak 1923. október 17-én kérték a működési engedélyt az alispántól a könyvkötők is. Hosszú időn keresztül nem történt semmi a legalitás helyreállításáért. Az alispán csak 1924. június 2ö-án küldte meg az iratokat a város polgármesteréhez azzal, hogy ,,a helyi csoport működését csak abban az esetben engedélyezhetem, ha újonnan alakulnak meg, a tagok sorából azonban Hemm József, Gerstl Béla és Lőwi Mór kizárandók, mert a kommün alatt elkövetett bűncselekményekért büntetve voltak, e nélkül a csoport megalakulása tudomásul nem vehető". A könyvkötők sorából az alispán törölni kívánta Bányai Ferencet és Bencze Györgyöt. Mit tehettek a nyomdászok és a könyvkötők? — kezdték elölről az egészet, s amikor az újabb időhúzást kezdték megunni, a belügyminiszterhez fordultak. Megírták panaszukat, s kérték, engedélyezze működésüket, de mindenekelőtt a zárolt könyvtár használatát tegyék lehetővé. A belügyminiszter 1926. január 19-én felvilágosítást kért az alispántól az ügyben. 1926. március 12-én zárult le az ügy. A rendőrség jelentette, hogy a nyomdászok könyvtárát Rácz Pálnak, a könyvkötőkét pedig Laufer Bélának adta át. A fentiekhez hozzátette: „Helyi csoportot egyik egyesület sem akar felállítani".