Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

mélyében olyan politikus került hatalomra, aki tudatosan tört a vezető szerepre. Minden progresszióval szemben, legyen az szociáldemokrata, kisgazda vagy kommunista mozgalom, ő lépett fel a leghatározottabban. Bethlen, mint miniszterelnök, képes volt egy évtizeden át képviselni a különböző csoportok érdekeit, leszerelte a hatalomra pályázó kisgazdapárti törekvéseket, több-kevesebb siker koronázta a rendszer tömegbázisának megteremtésére irányuló törekvéseit, majd külföldi kölcsönök révén az ország gazdasági életében is élénkülést hozott. Ezek a tényezők természetesen meghatározó jellegűek voltak megyénk életére is. A munkásszervezeteket betiltó 1899/1919. számú főispán-kormánybiztosi rendelet betartásáról az alispán, a járási főszolgabírák, a községi elöljáróságok és a csendőrség gondoskodott. A MÉMOSz-helyiségeket lepecsételték, a vagyonukat leltározták, elkobozták, vagy zár alá helyezték. A tolnai Munkásotthonban 1919. szeptember 15-én felvett leltár 107 tételt tartalmazott. Lefoglaltak többek között 100 széket, 15 asztalt, 12 asztalterítőt, irodai felszereléseket, a szocialista-kommunista párt pénzét, valamint az italmérésből származó bevételek betétkönyvét. Lefoglalták a szekszárdi MÉMOSz-szervezet pénzét, a bonyhádi szervezet irodai felszerelését és pénzét. Ezt tették a simontornyai MÉMOSz-szervezet és a tamási szervezet pénzével és felszerelésével. Dombóvárott, Tevelen, Hőgyészen, Dunaföldvárott sem alakult másképp a helyzet. Egyedül Kisszékelyből jött a jelentés, amely szerint az ottani MÉMOSz-szervezetben nem lehetett leltárt felvenni, mert a leltározó bizottság csak üres helyiséget talált. Ilyen körülmények között a legális szervezeti élet lehetetlen volt. Az építőmunkások, akik elsőként kezdték legális szervezeteik újjáépítését, 1920 nyarán bejelentették a járási főszolgabíráknak, hogy igénylik korábbi szervezetük működését, és kérték azok elismerését. A MÉMOSz-központ 1920 októberében bejelentette az alispánnak, hogy a bonyhádi, a hőgyészi, a diósberényi, a teveli és a tolnai szervezetek megalakultak. Az alispán 1920. november 23-án véghatározatban tagadta meg a szervezetek elismerését. A szervezetek a működési engedélyt végül is megkapták. A diósberényiek, a hőgyésziek, a tolnaiak, a bátaszékiek — ez utóbbiak 1920. február 14-től engedély nélkül működtek — már 1922-ben újjáalakulhattak. A dombóvári szervezet is újjáalakult ebben az esztendőben. Az Építőmunkás 1922. augusztus 15-i száma szerint a kisszékelyi, a paksi és a szekszárdi szervezet is már létezett, s egy későbbi közlés szerint a szakadáti és a simontornyai szervezet is tevékenykedett már 1922-ben. A bonyhádi szervezet azonban csak 1925. március l-jén kapta meg a működési engedélyt. Tamási építőmunkásai is csak 1925-ben nyerték el a legalitást. A bátaszékiek nem sokáig örülhettek a legalitásnak. Alig kezdték meg a működést, amikor a községi főjegyző, a főszolgabíró és alispán, majd a főispán javaslatára a belügyminiszter betiltotta a szervezetet, mert a választásokon az ellenzéket támogatták az építőmunkások. Évekig folyt a küzdelem a legalitás visszaszerzéséért. (1924 nyarán kapták meg az engedélyt.