Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

soknak, minden ellenszolgáltatás nélkül kiadott tengeri föld termése azon esetben, ha azt az arató maga szántotta-vetette és munkálta, feles, ha nem maga vetette, úgy harmados. Forster alispán FORRÁS: TML. Alispáni iratok 374/1921. (tisztázat). MEGJEGYZÉS: Lásd még az október 10-i dokumentumot is. X/34 1919. október 6. • ALISPÁNI RENDELET NYOMÁN KELT TOLNAI ELÖLJÁRÓSÁGI JELENTÉS A JÁRÁSI FŐSZOLGABÍRÓHOZ A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HELYI ESEMÉNYEIRŐL 13/eln. 919. sz. rendeletre jelentem, hogy 1. A községben levő iskolák mind köztulajdonba vetettek a szov­jet uralom alatt. 2. Köztulajdonba nem vétetett más, mint az iskola épületek, is­kolai célra. 3. Kastélyok zár alá nem vétettek. Arany és ezüst neműek itt kizsarolva nem lettek. 4. Erőszakos lakás- és bútorrekvirálás egy esetben volt Báró Zech Konstantinnál, kinek összes ingóságait elkobozta a megyei intéző bizottság. 5. Túszok fogva nem voltak csak időszakonkint jelentkezniök kellett a munkás tanácsnál. 6. A pénzintézetek arany és ezüstöt nem szállítottak be a pénz­intézeti központba. 7. A községben Dr. Dómján politikai megbízott és Kramer me­gyei kormányzó tanácsi biztos és társai terror csapatokkal jöttek a köz­ségbe és az itteni lakosság aránylagos kímélésével a környéket alaposan megrekvirálták. „Hadisarcokat" vetettek ki. Tolnán 200 000 K. tr. Két kivégzés volt. Dr. Baranyai László bogyiszlói orvost és Vass József volt pénzügyőrt végezték ki golyó által. Bűnül vették, hogy a június 21-iki ellenforradalomban tevékeny részt vettek. Impressióm az, hogy a tolnai munkástanács helybelit nem mert kivégzésre vitetni, félvén a retorziótól, mely évtizedekig is meg lett volna, de elrettendő példát akartak statuál­ni, s ezért vidékről hozattak be két áldozatot. 8. Ellenforradalmi mozgalom júniusban erősen indult és 21-én nyíltan, egy nagy vidék bevonásával kitört. Szerencsétlen véget ért más­nap 22-én és a községi intéző bizottságnak Király József, Kvanduk Radó és Szohner Márton, továbbá Appleshoffer Ádám telephon kérésére ter­rorcsapatok jelentek meg és a 7. alattiakat követték el. Sokat letartóz­tattak, halálra és börtönre ítéltek, de legtöbbnek lelki meggyötrődés után megkegyelmeztek.

Next

/
Thumbnails
Contents