Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között
Ezen kívül Rassovszky Julián főszolgabíró lelkes felhívására egy egész szekérre való élelem és ruhanemű gyűlt egybe és július 1-én már ki is osztatott a tűzkárosultak között, azonfelül már eddig is tekintélyes pénzösszeg gyűlt egybe Pakson a tűzkárosultak javára. Bölcske és Dunaföldvár községből szintén küldtek egy-egy szekér élelmet és ruhaneműt a tűzkárosultak javára. Dr. Mádi Kovács János, a kerület népszerű országgy. képviselője pedig nemcsak a képviselőházban tette szóvá a madocsai veszedelmet, de személyesen is megjelent Madocsán és 2 szekér élelmi czikket osztott ki a tűzkárosultak között. FORRÁS: Közérdek, 1908. július 4. 3. old. (Nagy tűzvész Madocsán) MEGJEGYZÉS: Az alispán az 1908. július 11-i törvényhatósági bizottsági ülésre beterjesztett jelentésében is részletesen szólt a tűzvészről. A jelentés adatai szerint 143 lakóház és 85 melléképület égett le „s ezenkívül a lakosságnak csaknem minden éghető értéke" a tűz martaléka lett. Egy ember életét vesztette. Az alispán segélyezési akciót kezdeményezett a megyében. VIII/70 1908. július 11. RÉSZLETEK AZ ALISPÁN IDŐSZAKI JELENTÉSÉBŐL A BAJAI VASÚT- ÉS DUNA-HlD ÉPÍTÉSÉRŐL, A TAKARMÁNYHIÁNYRÓL A TERMÉSEREDMÉNYEKRŐL VALAMINT SZEMERE KÁLMÁN FELLÉPÉSÉRŐL Lélekemelő az a benyomás, melyet a Duna mentén 8—9 km. szélességben elterülő őserdőszerű vadon közepén az emberi kultúra térfoglalása, a tudás és munka erejével odavarázsolt öt-hat, helyenkint 10 méter magas, hatalmas vasúti töltés, a maga elsőrendű sínpárjával, az ártérben ezernyi nehézség dacára szilárdan megépített őrházaival, vas-betonra fektetett ártéri hídjával a szemlélőre gyakorol. A vasúti töltés ma már Bátaszéktől csaknem a Dunáig kész, mindössze talán 300 vagy 400 méteren van még hátra, földmunka. A talpfák és sínek már a vonal legnagyobb részén le vannak rakva. Az ártérben elhelyezett 4 vashíd, melyek közül az egyiknek 30, a másiknak 40, a 3-iknak 90, s a 4-iknek 150 m nyílása van, ugyancsak készen van, mindössze a 150 méteres hídnak 10 drb. 15 méter hosszú vas felszerkezetét kell az ideiglenes faállványokról a készen álló vasbeton pillérekre reátolni, ami ottlétemkor már szintén folyamatban volt. — A vasúti vonalon hátralevő munkák azért nem szorgalmaztatnak jobban, mert egyrészt azok befejezése mindaddig, míg a dunai híd el nem készül, nem szükséges, s mert másrészt egyébként is tanácsos a nagyszabású töltés megüllepedésére kellő időt engedni. — Maga a híd a Duna-part fölött 10 méternyi magasságban elhelyezett hatalmas alkotás. — Egész hossza 580 méter, tehát jelentékenyen hosszabb, mint a budapesti összekötő vasúti híd; a szorosan vett Duna-meder felett 4 nyílása van, mindegyik 100 méter hosszú. Konopisti-gránitból készült hatalmas pillérei nagy mélységben vannak alapozva; közülük az egyik 28, a másik 23 méternyire. A híd vasfelszerkezetének nagy része már szintén készen áll, még a bajai oldalhoz közelebb eső két utolsó nyílás vasfelszerkezetének szerelési munkája van csak hátra. — Pv4mthogy azonban az összes vasalkatrészek készen vannak, a hátralevő szerelési munka pedig nagy gonddal és elővigyázattal bár, de szakadatlanul folyik; a híd az összes építést vezető mérnökök egybehangzó állítása szerint az